Kezdőoldal » Szexualitás » Egyéb kérdések » Mindez csak a szex hiánya...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mindez csak a szex hiánya miatt van?

Figyelt kérdés
20F vagyok és csupán az első barátnőm jegyezhetem, kb 1 éve beszélgetünk, de már olyan 7-8 hónapja érzek iránta vonzalmat. Ő is tudta ezt, én is, míg aztán szerelem nem lett belőle, de csók csupán két hónapja volt először. Úgy tartják, hogy egy fiú egy idő után "közömbös" lesz a lányhoz, arra értve, hogy nem izgatja fel annyira. Mi még nem szeretkeztünk, de eléggé messze mentünk, ha úgy vesszük, aludtunk már együtt, volt heves test-, mellcsókolás, de eleinte nem volt baj. Elvileg most sincs, csak annyi, hogy túl könnyen felizgat, akár egy csóktól is feláll, aztán egy hosszabbtól már az alsóm is benedvesedik, most nemrég pedig már volt, hogy el is mentem, ha az ő keze is járt lentebb, de nem feltétlen a hímvesszőmön. Ezt csak a szex oldaná meg, vagy ilyen beállítottságú vagyok? Mert ilyen körülmények között ha szexre kerülne a sor fél perc alatt elmennék, ha nem hamarabb. Mi erre a megoldás? Várok tapasztalatokat, tanácsokat. Köszi
2011. márc. 19. 17:45
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
Igen. Valószínű korai magömlésed lenne. Ezen ugy segíthetsz, ha a közösülés előtt előbb te egyszer elmész a petting alatt. Utána jöhet a "normál".
2011. márc. 19. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
Nyugi, egy csóktól normális ha feláll. Azzal sem vagy egyedül, hogy gyorsan elmentél. Ez vagy jobb lesz idővel, amikor nem lesz ekkora újdonság a lány, vagy kezdhetsz gyakorolni h tovább bírd...
2011. márc. 19. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:

próbáltam, de ugyanígy pornográf tartalomra is hamar elmegyek


azért elég ciki lett volna, ha észreveszi, hogy csak egy hevesebb csókolózástól elmentem


ami igaz, igaz, rettentően szeretem!

2011. márc. 19. 17:59
 4/14 anonim ***** válasza:
komolyan egy csóktól elmész akkor te játszottál az Amerikai pitében is?
2011. márc. 19. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
nem, egy csóktól nem, de egy hosszabbtól már eléggé beizgulok, ejakulációra akkor volt példa, amikor hosszabban hevesen csókolóztunk, fekvő pozícióban, míg én simogattam, csókolgattam nem volt baj, de amikor az ő keze is elkezdett kószálni a hasamon, az oldalamon, a fenekemen, akkor végem volt ...
2011. márc. 19. 18:11
 6/14 A kérdező kommentje:
ha azt mondjátok, hogy csak az új barátnő miatt van, akkor eleinte miért nem volt? csak nemrég alakult így át a helyzet, eleinte volt sokkal forróbb és nem voltam a közelében sem, most pedig nem kell messze annyi és inkább leállítom a dolgot ...
2011. márc. 19. 18:19
 7/14 anonim ***** válasza:
Mert 20 éves vagy és még nem voltál senkivel, nyugi ez teljesen normális, ne érezd magad emiatt rosszul, igazából szerintem ez egy nagyon különleges időszak, most lehet, hogy idegesít, de inkább próbáld a jó oldalát nézni. Egyébként van aki jobban ilyen beállítottságú, van aki kevésbé, de ez nem negatív tulajdonság.
2011. márc. 19. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
14%
Régen az apák elvitték a fiúkat beavatni a bordélyba. Nem volt az olyan hülyeség, próbáld meg. Két-három alkalom után rendbejössz és aztán mehet a barátnőddel. Ez nem megcsalás, mert az ő érdekében is teszed.
2011. márc. 24. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
70%

08:26


Jó férfi magyarázat a félrekefélésre. Aljas dolog.

2011. márc. 24. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
0%
Nem félrekefélés. Ez csak olyan lenne, mintha kiverné.
2011. márc. 24. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!