Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagy hülyeséget csináltam?
Buta módon elültettem a párom fejében a hármas gondolatát (2L+F). Lehet ez káros hatással a későbbiekben a kapcsolatra?
Történt ugyanis, hogy -lányként- egyszer belém bújt a kisördög és elkezdtem kérdezgetni a páromat, hogy szeretne-e ilyenben részvenni, elmondtam, hogy miket csinálnánk. Tudja azt is, hogy mennyire izgatott ez a téma, aminek testi tünetei is voltak... Ez a mai napig így is van.
Viszonylag fiatal párkapcsolatról beszélünk és nagyon-nagyon szeretjük egymást, őszinte kapcsolat van közöttünk, ezt követően én visszakoztam is, hiszen más elképzelni, hogy mennyire izgatna, a dolog, mint hogy látom őt mással kefélni. Ráadásul féltékeny típus vagyok... az voltam rá az elején amíg kialakult bennem a bizalom, hogy nem kacsingat más felé.
Mostanában azonban hetente megemlíti a dolgot egy apró célzással. Beszéltem neki a félelmeimről, de azt mondja, hogy nem lenne semmi baj, engem szeret és ezen ez sem változtatna. Mivel ismerjük egymás szinte minden gondolatát, tudom is, hogy komolyan gondolja. Ám mivel számra is ismeretlen dologról van szó, benne is megváltozhat valami. Ha mégsem lenne így, lehet, hogy az én érzéseim változnának meg, hiszen látom, hogy megcsalt (ha a beleegyezésemmel is).
Kezdjek el félni vagy bízzak benne, hogy nem ébred fel benne a vágy és hagy mindent hátra? Hiszen alapjában véve sok férfi álma ez, ha nem is valósítja meg soha.
23L
Köszönöm mindenkinek az őszinteséségét!
Nem gondolkodom rajta, mert egy valamit akarok biztosan és az a vele való kapcsolat, Ő maga. Ez pedig veszélyeztetné a kapcsolatot, tehát nincs rá szükség.
Egyébként magamat is furcsállom, mert soha nem gondoltam még úgy lányra, még csak nem is csókolóztam soha lánnyal. Soha nem is vonzott, sokkal inkább taszított. (Pedig a barátnőim szinte mindegyike "büszkélkedhet ilyennel")
Gondolkodtam azon, hogy mi vonz a dolgoban és valójában az, hogy kívülről lássam a páromat. Annyira szexisnek tartom a testét, a lényét, hogy ebből a szituációból is szívesen megnézném.
Végülis lehet megoldaná a problémát egy jó kis házi pornó felvétel???
Tehát a kérdésem nem is arra vonatkozna hogy megtegyem-e (ezt magamban el tudom intézni), hanem hogy vajon benne milyen érzéseket váltott ez ki. Nem bátorodik-e fel?
Azt mondta egyébként, hogy csak és kizárólag velem menne ilyenbe bele...





Az én pasim simán belemenne, ő hozta fel a témát és még csak a véleményemet se kérdezte meg.. meghogy bántana-e..
De hogyha nem vagy biztos benne ne csináld





Velem is pont ez a helyzet.. elültettem a bogarat a fülébe.. és én meg most kezdtem jobban belegondolni... (mint te...)
Sztem 4-esbe kéne kipróbálnotok.. így eggyikőtök sem marad pár nélkül.. és így benne is lehet féltékenykedés.. ha érted amit mondok!;) és fő a BIZALOM!!!





Elültetted a bogarat a fülébe, de ha tényleg szeret, akkor megérti, hogy te mégse akarod. A csoportszex nem normális dolog egy harmonikus szerelmi kapcsolatban.
A szex arra való, hogy a szerelmedet ezáltal is kifejezd a párod felé, örömet szerezz neki! Akkor minek 2-nél több ember. Csak élvezkedés céljából! Ezt mondd el a barátodnak, meg kell értenie!
És nem igaz, hogy ez minden fiú álma! Én soha soha nem lennék erre képes, ha meg a barátnőm erőltetné, akkor egy idő után megmérgesednék, és otthagynám a fenébe.
Túl nagy manapság a szabadosság, emberek, ez itt a baj, nem gondoljátok?





Szerintem jól tetted mert ezt te nem akarod. És így tudnál szexelni? Nekem nem menne.
Ha szeret meg fog érteni csak légy határozott.
A házipornós ötleted viszont tetszett. Felajánlhatod neki h kamerázzátok le a szeretkezéseteket, aztán vagy popkornnal visszanézitek, v megint szeretkeztek.





Szerintem a féltékenység az egy félelem fajta, és kicsit irigység is. Önzés. Olyan hogy az én dolgomat senki más ne használja, mert az az enyém. Nem úgy tekintünk a másikra, hogy neki is vannak érzései, önrendelkezése, vágyai.
Szerintem ha nagyon szeret, akkor egyáltalán nem kell tartanod attól hogy elveszíted, na persze ehhez az kell, hogy egy csajjal 5-6 alkalomnál többet ne legyetek együtt. Az első látásra szerelmet persze nem tudod kivédeni, de 23 évesen nem biztos hogy le kéne ragadnod bárki mellett is, még ha most így is érzed.
A megcsalás attól megcsalás, hogy titokban megy. A lelkiismereted bűntet amiatt, hogy megszegtél egy egyezséget. Ha mindketten tudatosan beleegyezve teszitek, akkor az nem megcsalás.
Téged izgat egy másik nő, ez nem azt jelenti hogy a párod, ne lenne neked elég, nem? Ilyenmódon, őneki sem azért kell az a másik csaj mert ne lennél elég neki. Az igazság annyi hogy az a másik csaj új és ki kell próbálni. Szerintem vannak veszélyei, de a ti érettségeteken múlik a végkifejlet. Viszont fiatalok vagytok, és ha most nem teszitek meg, akkor ennyivel is szegényebbek lesztek!





Komolyan ez lenne szerinted a normális, utolsó? Hát ha ez így van, én nem tudom, mi van... :P
Gondolod, hogy aki 23 évesen így áll hozzá, ahogy te, az később majd hűséges lesz??





ma 10:41
Ebben a kérdésben az a normális, ami senkinek nem okoz fájdalmat!!
Azt meg mondja már meg valaki, hogy kinél melyik lesz az a megoldás!!!
Ha ez ilyen egyszerű lenne akkor fele ennyi probléma nem lenne az embereknél!
Az biztos hogy ha tiszta a lelkiismereted, és minden tisztázott, akkor semmi baj nem lehet belőle!
Egy jó kapcsolatnak többet kell kibírnia ennél. A szerelem ideig óráig tart, és az igazán féltékeny tud lenni, viszont a mély kölcsönös kapcsolat már sokkal megbocsátóbb szerintem, és az elviseli az ilyent. Simán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!