Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lefeküdtem vele de csaja van?
Nagyon megtetszett egy srác akit nemrég ismertem meg. Találkoztunk párszor (más ügyben), nagyon egy hullámhosszon vagyunk, rengeteg a közös téma is. Sokáig úgy tűnt közömbös vagyok számára de aztán egyszer csak elkezdett egyértelmű jeleket küldeni felém. Majd jött a sokk: megtudtam hogy barátnője van (instán láttam meg a képeiket).
Az ezt követő találkozáson én távolságtartóbb voltam ő viszont egyre közvetlenebb lett és már nagyon személyes témák is feljöttek.
Majd legközelebb már meg akart csókolni amit az elején elutasítottam de aztán mégis belementem és végül lefeküdtem vele.
Ezután mondtam neki hogy ez hiba volt… azt mondta ő is tudja hogy nem szép dolog de szüksége van valakire aki feltölti, és aki mellett jól érzi magát mert sok a problémájuk amit valószínű nem tudnak megoldani.
Ő ezt folytatni akarja, azt mondja meglátná merre megy ez az egész. Nekem meg ez nagyon rossz mert őszintén szólva számomra ő minden szempontból ideális, soha nem találkoztam még olyannal akivel ennyire egyformán gondolkodunk. Nem tudom hogy kezdek e érezni valamit iránta vagy ez csupán a fizikai vonzalom.
Mi a véleményetek erről a helyzetről? Én úgy érzem nem tudom elengedni. Nagy szemétség “kivárni” a szakítást így? (Barátnője külföldön van így most egy kis ideig biztos nem lesz semmi).
"Nem tudom, hogy hozzám hű lenne-e. Ez sokban függ attól mik a jelenlegi problémáik a barátnőjével."
Nem szeretném megbántani az érzéseidet, de vagy nagyon naiv vagy, vagy nagyon kevés élettapasztalatod van még, ha nem tudatosodik benned, hogy az, hogy valaki hűséges-e a párjához vagy a bizalmával visszaélve, gerinctelen módon félre...él, az nem a párkapcsolati problémái jellegétől, hanem az illető jellemétől és morális értékredjétől függ.
Kedves kérdező!
Kérlek beszélgess el a rajongóddal, mert engem zaklat, mint egy gyerek, mert szánalmasnak minősítettem az erőlködését amit előad. S megbosszulta egy X el ami számomra egy komoly trauma. De ha tudná, hogy a 34 választ is lepontoztam, talán el is fog átkozni. Tisztelettel a toplista egyik éllovasa.
ulta
Nyugi, az enyém törölve is lett, pedig csak az alapigazsàgot fedte fel.
Kérdezőkém, levontad a tanúlsàgokat?
A tetkók legalàbb ingyen voltak?
#33 fejezd már be könyörgöm 😅😂 nem kell pótlék köszönöm 😂
#34 sajnálom, megfékezhetetlen, nincs mit tenni
Levontam a tanulságokat köszönöm a sok hasznos választ. Valóban elgondolkodtató és tudom hogy sajnos naiv vagyok. Ezen még javítanom kell mindenképp.
Nem voltak ingyen a tetkók😂
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!