Mit tegyek, ha nem tudom elfogadni a szexualitásomat?

18 éves lány vagyok, körülbelül másfél éve jöttem rá, hogy biszex vagyok, amikor beleszerettem a legjobb barátnőmbe. Igazából ez számomra sosem volt probléma, mármint mikor heteronak hittem magam, akkor sem gondoltam semmi rosszat a melegekről, ugyanúgy kezeltem őket, mint bárki mást, ezért nem esett nehezemre elfogadni, hogy én is "félig" annak számítok. Bár ezek címkék... Igazából kit érdekel?

Visszatekintve már korábban is voltak jelek ezzel kapcsolatban, de a belém nevelt normákban való gondolkodás nem engedte látnom.

Az alapvető probléma az, hogy nagyon furcsa érzéssel tölt el, ha a szexre gondolok, bármelyik nemmel képzelem el, bár nőkkel sokkal kevésbé van jelen ez. Konkrétan gyomorgörcsöt kapok, eszméletlen nehezen beszélek róla és szégyellem a szexuális vágyaimat, és kellemetlen érzés, ha például filmben látom, zavarba jövök, befeszülök. Úgy érzem, hogyha vannak testi vágyaim egy másik ember iránt, akkor undorító vagyok, és szánalmas. Mert úgy érzem, hogy rám nem vágyna senki, vagy legalábbis az nem, aki nekem tetszik fizikálisan, ha látná, hogy mi van a ruhám alatt és hogy milyen az igazi személyiségem.

Hülyeség, mert olyan emberek szólítanak le az utcán, hogy milyen gyönyörű vagyok, és olyan emberek néznek meg, akikről életemben nem gondolnám, mert annyira jól néznek ki. Teljesen más kategóriának érzem magam.

Ez nyilván abból ered, hogy régebben túlsúlyos voltam, legalábbis nem tartoztam a vékony emberek közé, és bár most már akár azt is megkapom, hogy vékony vagyok, sosem tudok olyan lenni, mint az eleve alkatilag vékony lányok, mert az én alkatom nem olyan.

Maradjunk annyiban, hogy tudom, hogy nem nézek ki rosszul. Mégis...

Amit pedig még nagyon szégyellek (tudom, nem vagyok elkésve, nem az elvárásoknak kell megfelelni), hogy nem szexeltem még. Olyan szinten feszélyez, hogy én sem hiszem el. Közben pedig valahol undorom is tőle. Az az átszellemülés, a másik testén való élvezkedés, és az állatias ösztönök annyira taszítóak számomra.

Más komplexusaim is vannak, amik a fizikai léttel kapcsolatosak, és az egészben az a hülyeség, hogy elméleti síkon nem tartom gáznak a szexet, mások szexualitása totál elfogadott számomra, és nem vagyok vallásos sem, hogy azt gondoljam, hogy ez egy bűnös dolog. Értelmetlennek tartom például azt, hogy valakik csak a házasság után kezdenek el szexuális életet élni, mert valójában ennek régen teljesen más funkciója volt, amire ma már talán a fogamzásgátlási módszereknek, és védekezési módszereknek köszönhetően nincs ilyen értelemben szükség. Nem ítélem el őket, mert ez is neveltetés kérdése. Csupán a világ furcsa felépítését, a gyakorlatiasságot(a jól megszokott iskolás mondat, hogy a közösülés biológiai funkciója a szaporodás, az életben maradás, a fajfenntartás és ebben én ebből valamiért mindig agresszív önös érdekekre asszociáltam) látom a szexben, pedig érzelmes ember vagyok, nagyon is.

Az is közrejátszhat, hogy akikhez eddig vonzódtam, akikbe eddig szerelmes voltam, nem viszonozták az érzéseimet, és ebből tudat alatt arra következtetésre vonatkoztattam, hogy nem vagyok szerethető, vonzó és hogy az én személyem nem érdemes arra, hogy kívül-belül elfogadják.

Ha magammal élem meg a vágyaimat, közben is néha undorodom magamról, de sokkal kevésbé, mert úgymond ilyenkor "nem terhelem rá másra".

És egyébként meg imádok tetszeni másoknak, szeretem, ha vonzónak látnak, és valamiért azt is szeretem, amikor reménytelenül próbálkoznak nálam, de ekkor is csak olyanok, akik egyébként valamennyire tetszenek. Mintha élvezném, hogy szenvednek miattam. Mert én is szenvedek.

Néha azt gondolom, hogy csak úgy is belemennék a szexbe, hogy "letudjam". Mintha csak a társadalomnak akarnám bizonyítani, hogy én igenis vonzó vagyok, és az, ami bennem zajlik, az nem fontos. Persze erről is tudom, hogy ostobaság, mert a társadalom azon tagjait, akiket tartok valamire, nem érdekli, hogy szexeltem-e már vagy sem. De mégis irigylem azokat, akik tudják, hogy milyen, akiknek ez nem jelent problémát.

A csókkal is így voltam. Eddig egy sráccal csókolóztam, és két lánnyal volt ilyen rövid csókféle. Most nem ez, hogy milyen gyakran iszom, mert amúgy nem, de mindegyik részegen történt, szerintem ha először megtörténik velem akkor is valószínűleg részeg leszek, mert józanon nem vagyok képes engedni a vágyaimnak, mert általában ilyenkor is befeszülök. És nem is kerültem olyan szituációba, mert életemben nem volt alakulóban semmilyen kapcsolat dolog. És ezt is szégyellem. Azt, hogy valahogy azt érzem, hogy megaláztam magam azok előtt, akiket szerettem azzal, hogy feltártam előttük, hogy milyen érzéseim, vágyaim vannak irántuk. Az pedig, hogy olyan létezik, akinek annyira fontos lennék, hogy megpróbálja lebontani bennem ezeket a dolgokat úgy, hogy közben én magam ne undorodjam meg tőle, mert túl kedves velem, amilyen kedvességet magamtól sem érdemlek meg, nagyon nehezen tudom elképzelni.

És amikor, amiket itt összehordtam végiggondolom, rájövök, hogy ez az egész nem ennyire komoly, és hogy mi a francot agyalok ennyit ezen. (Egyébként nem olyan sokat, de azért jelen van a mindennapjaimban egy pár percre legalább. És van, amikor leszarom, mert elfáradtam érzelmileg, de úgy összességében eszméletlen szánalmasnak érzem magam, hogy magát a tevékenységet ennyire furcsának, idegennek érzékelem, mert nem volt benne részem.

Biztosan másképp fogok erre az időszakra, ezekre a gondolatokra visszaemlékezni. És ha valaki most ezt végigolvasta betegnek, vagy negatívnak tart, megértem, de egyébként ha találkoznál velem, szerintem biztosan nem mondanád meg, hogy ilyen gondolataim vannak, mert egy mosolygós, kedves lány vagyok. Elrejtem mindezt.