Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Itteni biszexek hol helyezkedtek el a Kinsey-skálán?
Erre bonyolult válaszolnom.
Jelenleg hetero, nyitott házasságban élek. Azaz ebben a helyzetben a skálán inkább a heteró felé tolódom el.
Mindez azért, mert érzelmileg nem keresek senkit a saját nememböl, mert nem kívánok párhuzamos párkapcsolatot a jelenlévö mellé.
Azonban mindez borul, ha arra gondolok, hogy mi lenne ha szingli lennék.
Akkor benne lennék egy párkapcsolatban a saját nememböl, valószínüleg az is valamilyen szinten nyitott lenne. (A nyitottság számomra inkább az orientációm elfogadását jelenti a másik részéröl, minthogy ki szeretném élni.)
Azonban még nem volt tartós párkapcsolatom a saját nememböl, ami volt, azt másnak nevezném, akkor is ha érzelmek jelen voltak.
Ès ahogy talán a kettes írta, azt én is megfigyeltem magamon. Mindez nálam is ingadozik. Sokszor kegyetlen tud lenni lelkileg, és a gyötrödésed csak egy másik biszex barátod tudja megérteni.
Szerencsére van ilyen, akivel mindezt meg tudom osztani, beszélni tudok róla.
Azthiszem számomra ez lett a legfontosabb ahelyett, hogy kalandokat gyüjtsek.
22) azt irtad tudsz erzelmet taplalni a sajat nemed fele, sot monogam se tudsz maradni, kell a masik nem neked. Es szinglikent randiznal, parkapcsolatot akarnal ferfival. Nekem a leirasod alapjan kozepen helyezkedsz el.
Koszi a valaszt.
"A nyitottság számomra inkább az orientációm elfogadását jelenti a másik részéröl, minthogy ki szeretném élni."
Szóval szerinted aki monogam kapcsolatban marad azt nem fogadja el a parja? Kicsit furcsa szamomra a lokigad. Kicsit olyan mintha megzsarolnad a parodat, hogy "ha nem engeded, hogy pasival legyek nem szeretsz es fogadsz el biszexkent. Bifob vagy"
Kérdező, ezt miért tetted idézőjelbe, ilyet nem írtam sehol:
"ha nem engeded, hogy pasival legyek nem szeretsz es fogadsz el biszexkent. Bifob vagy"
Egészen más az, amit te ezzel mondasz, mint amit én írtam.
Kifejtem azt, amire én gondoltam:
Számomra 10 éve nagyon fontos volt a feleségem beavatása, hogy tudja, kivel él együtt. Olyan volt a házasságunk, amiben azt éreztem, ha már erre ráeszméltem, és ilyen vágyaim vannak, amit elfogadtam végre, és meg is szeretnék belőlük pár dolgot valósítani, akkor beavatom.
Akkor is, ha nem akartam volna megélni, be akartam volna avatni. Hogy tudjak a kapcsolatban én magam maradni, nem pedig egy eljátszott szerepet vinni.
Ugyanez a mozgatórugója a legbelsőbb ismerőseim felé történő coming outnak.
Hogy tudjak magamról beszélni. Például viccelődni, rákontrázni, ha valamelyik lány barátom egy helyes pasit meglát.
Nekem ugy jott le, hogy a nyitott kapcsolat szamodra azt jelenti, hogy a parod elfogadott. Szóval a te logikad szerint, ha monogamkent akart volna maradni (hisz igy kezdtetek a kapcsolatot) nem fogad el teged a nod.
Ne erts felre tisztelem hogy elmondtad es bator tett is volt. Barcsak tobben tennek meg. De az mondtadod, amirol beszeltem, nagyon arra hajazott amire celoztam.
Értelek.
Nem tudom, 10 éve fontos volt ez nekem. Azthiszem, még mindig így döntenék, elmondanám.
Tudunk bizonyos nevelési dolgokról árnyaltabban beszélni. Kimondatlanul mindig a háttérben lebegne, mit miért gondolok máshogy, mint egy heteró.
Kíváncsi vagyok, öröklődött-e a gyerekeim felé. A heteronormatíva ellen fellépek, próbálok semlegesen fogalmazni ha jövőbeli párkapcsolatokról beszélünk a gyerekekkel.
Persze, hogy fontos dolog. A lenyed egy nagy resze. Jol tetted, hogy elmondtad.
Egy kerdes, a feleseged is kikacsintgathat ugye? Hisz ha nyitott, gondolom mindkettotoknek nyitott a hazassag. Testileg, talan meg erzelmileg is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!