Ha van most párod, akkor ő nálad hanyadik helyen helyezkedik el a fontossági listán?

Most nincs párom,de a második legfontosabb volt, ha kapcsolatban voltam.

Mindig magam vagyok az első,mert ha nem vagyok "jóban" magammal,nem figyelek magamra,akkor másnál sem lehetek fontos, azonkívül átjön,hogy beáldoznám magam másért.

Ezt senki nem várhatja el senkitől - mert az már nem szeretet !

A 3-as válaszolóval értek egyet tökéletesen.

Holtversenyben első, vagy ha nem első, akkor a második.

És én nem saját magam tartom az elsőnek, bennem nincs az a hatalmas önszeretet, önimádat, hogy mindenkinél jobban szeretem vagy szeressem magam. Rendben vagyok önmagammal. Ki vagyok békülve önmagammal. De nem érzem azt, hogy mindenki másnál előrébb vagyok egy ilyen "fontossági listán". Azt hiszem, az én fontossági listámon én (saját magam) nem is vagyok rajta. Akik nekem fontosabbak, azok inkább az engem körülvevő emberek, a környezetem, a családom, a párom. Nem én vagyok saját magamnak a legfontosabb. Én ezt egocentrikus gondolkodásnak érezném önmagammal szemben, ha így gondolkodnék. Önzőnek érezném magam, ha én lennék a legfontosabb saját magamnak és ha mindenki más elé helyezném magam. De nincs bennem ez az érzés. És ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem magam, mert ez nem igaz.

Az én listámon első helyen azt hiszem anyám áll. És most senki ne értse félre, egyáltalán nem az elkényeztetett, túlzó, túlgondoskodó, túlféltő, szellőtől is megóvó, az egész életemet legapróbb részletekig menedzselő, irányító, rendezgető, mindenbe beleszóló anya-gyerek kapcsolatra gondolok, hanem egy nagyon egészséges, kiegyensúlyozott, harmonikus anya-gyerek kapcsolatra. Egyáltalán nem vagyok anyuka pici fia típus. Nagyon nem. De valahogy egy anya-gyerek kapcsolat az egészen más, mint egy párkapcsolat. Teljesen más. Egy anya-gyerek kapcsolat örök életre szól, akármilyen is a minősége. Egy párkapcsolat nem biztos. Anyám, örökre az anyám marad, akármilyen is. A párom nem biztos. Teljesen más valakitől származni, "valakiből" létrejönni, mint valakivel párban lenni. Nagyon szeretem a páromat és nem cserélném el senkire sem. (Na jó, Jesse Metcalfe azért még esélyes lehet egy szoros ölelés erejéig.) :) Rengeteg dolgot megéltünk már közösen a párommal, sok jót és sok rosszat is. Sok közös emlékünk, sok közös élményünk van. De ezek másmilyenek, mint a családi emlékek, élmények. Nem jobbak vagy nem rosszabbak, egyszerűen csak másmilyenek. Mindegyik szép pillanat, a családdal is és a párommal is, de másmilyenek. Máshogy hatnak. Olyan ez, mint amikor egy anyától megkérdezik, hogy melyik gyerekét szereti a legjobban. Mindegyiket szereti, talán egyformán is (jó esetben), de mégis máshogyan. Az egyiket így, a másikat úgy. Attól függ, melyik gyerekének milyen a természete, melyikkel milyen a kapcsolata. Anyámmal sohasem lehet olyan a kapcsolatom, mint a párommal, és fordítva, a párommal sem lehet sohasem olyan, mint anyámmal. Holtverseny van az első helyen. Ha valamilyen oknál fogva mégis döntenem kellene, mert az életem és az ő életük is ettől függne, akkor talán anyám kerülne az első helyre, mert ő az anyám. És örökre az is marad. De csaj hajszálnyi a különbség közte és a párom között. Vagy a hajszálnyinak is csak az ezred része. Szóval a képzeletbeli, nem létező fontossági listám sorrendje: anyám, párom és a tesóm. Aztán valahol a végén én is rajta lehetek akár, de ez egyáltalán nem fontos.

Egyszerűen imádom a szemüveges férfiakat.

Egy szemüveges, akár szigorú,akár mosolygós megtalálhatna,a világ legboldogabb embere lennék ismét...

Bp