Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire lehet gyakori tizenéves korban az azonos neműek közötti szexuális élmény?
Én 16 évesen voltam először együtt egy falubeli haverommal. O fiatalabb nálam. Ez tartott 8 éven keresztül.
Mellette 17 éves koromtól kezdve egy szomszéd falubeli fiúval is össze gabalyodtunk. Vele is 6 évig ment minden.
Ők osztálytársak voltak, de nem tudtak egymásról. És én csak egy voltam a sok közül. Ki tudja k8 volt még ott hasonló helyzetben.
Mindezt egy somogyi kis faluban.
Szóval szerintem ez elég gyakori lehet mindenhol.
Nem mindennapos, de azért nem is olyan hű de ritka. Én beszélgettem róla egyik barátnőmmel és meglepően érdekelte a dolog. Amikor nálam aludt egy buli után, rendszeresen történt ez-az.
Ma már szerintem nincs túlzott különbség város és vidék között. Mi is vidékiek vagyunk.
Gimnáziumi osztálytárssal, közös pornónézésig eljutottunk, tovább nem.
Persze akkor még nem is igazán gondoltam magam biszexnek, vagy legalábbis nem így tudatosult bennem.
A vicc az, hogy akkor bevallotta nekem, hogy ő meleg pornót is néz néha, szóval még lehet, hogy benne is lett volna ebben-abban.
Gyakori de nem beszélünk rola nyilvánosan. Unokatesóval lehet a leggyakoribb. Vagyunk igy ezzel elég sokan.
Van már meleg fiuknak ismerkedési forum. Ott tizen éves fiuk keresnek lehetőséget.
(nagyon tizen évesek)
A #7 válaszoló éles határt húzott Budapest és a vidék között. Ezt lehet finomítani. Bp felől a megyeszékhelyek is vidéknek számítanak, ami valahol érthető is.
Szerintem ha valóban vidékről beszélünk, akkor a falvak jöhetnek szóba, illetve a 20 ezer lakosnál kisebb települések. Minél kisebb egy település, annál jobban ismerik egymást az emberek, annál jobban titkolják a biszex/meleg vágyaikat, ami érthető, hiszen senki sem szeret a közbeszéd, esetleg utálat tárgya lenni. Épp ezért a városokban több esély van akár tizen éves, akár idősebb korban megélni a bi/meleg vágyakat, mint a falvakban. Ez nem jelenti azt, hogy ott lehetetlen partnert találni, csak sokkal nehezebb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!