15 éves korban korai a szüzesség elvesztése? Ha szeretem a fiút vagy cink ugyis?
Mióta vagytok együtt?
Én is 15 voltam, nem tudtok megvárni a 16-ot, pedig közel két hét kellett volna, mert annyira nem bírtam, görcsölt a hasam, hogy ott fekszik mellettem, megcsókolhatom, meg mindent lehet, de nem lehetek az övé. Ez nagyon rossz érzés volt és nem bírtuk ki tovább. Nekem csodálatos volt, nem bántam meg, persze előtte hónapokig pettingeltünk (az első is annak indult) és a védekezésben is tisztán láttunk. Ő épp elmúlt 18, viszont ő is szűz volt, ami még boldogabbá tett, hogy egymásnak leszünk az elsők.
De ha nem vagy biztos magadban, akkor ne tedd. Egy ideig én is korainak gondoltam a 15-öt, nem is tettem meg, pedig a kívánat megvolt, de mikor eljött az a pont, mikor bemagyaráztam magamnak, hogy nem vagyok fiatal, akkor odaadtam magam. Talán azért is sikerült ilyen jól mert spontán történt és én magam el tudtam dönteni más véleménye nélkül, hogy vagyok-e elég érett hozzá, hogy igazán akarom-e.
Ezt csak te tudhatod igazán, mennyire állsz készen. De mivel ide feltetted a kérdést, ezért még nem vagy biztos magadban, várj még egy kicsit.
En 15 voltam mikor osszejottunk a baratommal 17 eves koromig vartunk vele pedig nagyon akartuk. Kozos megallapodas volt , tudni akartuk hogy mukodni fog-e a kapcsolat es nem akartam szegyent hozni anyamek fejere. Szoval minimum 16-ig varhatnal szeritem , addigra azert regebb ota veled lesz kicsit testileg is fejletebb leszel stb
18/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!