Miért nem sikerült? A barátnőm és én 16 évesek vagyunk és mindketten szüzek.
nekem is így volt a legelején. pedig mi is sokat "gyakoroltunk" előtte, és egyszerűen annyira fájt h abba kellett hagyni :(
az igazi baj nálunk az volt, hogy nem tudtam benedvesedni, mert mindketten tapasztalatlanok voltunk és a barátom nem tudta, hogy mi a jó nekem igazán. persze jó volt vele, meg minden, de nem tudott úgy istenigazából benedvesíteni. én meg persze nyuszi voltam, és nem mertem neki elmondani ezt, nehogy megbántsam. aztán már a sokadik ilyen kudarc után, mikor már biztos voltam benne, h vmi nagyon elromolhatott bennem végre megtörtem és elmondtam mi a baj. akkor közösen megbeszéltük, h kinek mi a jó, és érdekes módon utána ment :)
kérdezz rá a barátnődnél h mit szeret, szerintem nála is ez lehet a probléma. ne kritikaként fogd fel amit mond, hanem egy lehetőségként arra, hogy a kedvére tegyél. és egyáltalán nem ciki, hisz elsőre senki sem születik szexistennek.
ha még így is adódnának gondok, akkor ott a síkosító, ha már úsztok benne, akkor biztos jó lesz ;) sok sikert!
Pródáljátok meg, hogy előtte kitágít ujjal. Mondjuk feküdj a hátadon, ő közben nyalhat, és ujjazhat egyszerre. Egy ujj, két ujj, stb... És akkor utána csak finoman, menni fog az hajrá :)
20f
hát ez baj..hogy mindketten 16 évesek vagytok.....:D
Az első dugás mindkét félnek az a jó ha a másik pár jó évvel
idősebb! Igy meg csak " szakkörözzetek" csak majd beszakad az ujjaidtól és a tocsogó vérbe betolhatod a lompost:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!