Akik már nincsenek együtt azzal, akivel elvesztették a szüzességüket, megbánták, hogy neki adták?

Én nem bántam meg, örülök, hogy vele szeretkezhettem először, még ha a szerelem nem is tartott örökké.

Én 20 éves voltam, ő 21, neki is én voltam az első.

Akkor történt meg, amikor már én is nagyon vágytam rá, és annyira gyengéd és figyelmes volt (meg ügyes is :-), hogy nekem varázslatosan szép élmény volt az első szeretkezés vele.

Ha lehetne egyetlen nap, amit újraélhetnék az életemben, akkor biztos, hogy azt választanám.

Utána még 4 évig voltunk együtt, és ha nagyon fájt is a szakítás, én a mai napig jó érzéssel gondolok rá, és hálás vagyok neki, többek között azért, mert szerintem nagyon nagy szerepe volt abban, hogy a mai napig örömmel és felszabadultan tudom megélni a saját nőiességemet és a szexualitásomat.

Sokmindent bánok az életemben, de ez az egy, amit SOSE fogok megbánni. 14 éves voltam, 1 hónap járás után, és örülök, hogy vele veszthettem el. (Ő is szűz volt.)

A többi rohadt szemétláda pasi, akikkel összehozott a sors, mind elbujhat mellette.

25L

20 voltam, 3 hónap járás után történt meg. 2 hét múlva szétmentünk. Nekem ő volt az első, neki én a sokadik (pontos számot sose tudtam meg).

Nem bántam meg, mert esküszöm jobb volt, mint a filmekben. :) Nagyon sok lelki bajt köszönhettem neki később, most 23 évesen kezdem, úgy tűnik, véglegesen hátrahagyni az "örökségét", azt, hogy nem hagyott felejteni...de azt a napot nem cserélném el semmire, a mai napig sem. Mert akkor tényleg azt éreztem, hogy ott kell megtörténnie, és pont vele. Miatta merem a mai napig megélni a vágyaimat, úgy, ahogy azt egy egészséges huszonéves nőnek "illik". De soha többé nem jönnék össze vele, mert személyiségünkből fakadóan nagyon kicsináltuk aztán egymást.