A szüzen, magányosan meghalt fiúk vajon kapnak valami kedvezményt a túlvilágon?

Földi örömöket nem kaphat az ember a mennyországba. A halálakor megszűnik ember lenni, emberi gondokkal küzdeni.

A mennyország a szeretet országa. Így az ottani boldogság nem hasonlítható a földi javak által adott boldogsághoz. Én úgy értelmezem, hogy ott egyfajta megbékélés lesz mindenkiben. Egy olyan érzés, mint a harmónia érzése.

Amúgy mellékesen minden magányos fiúnak, akik nehezen teremtenek kontaktot, főleg az ellenkező nemmel, ajánlani tudom a szociális önkéntes munkát. Egyfajta tréning a szellemnek, arra, hogy jobban el tudjunk fogadni másokat, kapcsolatot teremtsünk másoknak, megtanuljuk értékelni azt ami van, és a legfontosabb: az én központúságunkat ("utálnak az emberek ezért nincs csajom", "egy lány sem áll velem szóba"...) átformálja.

Lehet nem működik mindenkinél, de pár embernél láttam, hogy megmozdult a saját poklából.

Akinek van ideje és kedve vagy nincs jobb dolga, az kipróbálhatja.

Nagyjából durva önbizalomhiány, állandó otthon punnyadás, béna öltözködés és testbeszéd, társaságban visszahúzódás. Mondjuk ez főként tizenéves koromra volt jellemző, aztán szépen lassan kinőttem, de sok tudatosság is volt a folyamatban.

Sokat foglalkoztam személyiségfejlesztéssel (köztük PUA-cuccokkal is, bár nem ezzel a "tanulj be két mondatot és azonnal sikered lesz" részével, hanem azokkal, amelyek mélyebben belemennek a témába); rengeteget beszélgettem ismerősökkel, haverokkal, akiktől tanácsokat kértem és kölcsönösen támogattuk, támogatjuk egymást; pozitívabb lett a hozzáállásom az élethez (az olvasott könyvek és a támogató baráti környezet hatására); elkezdtem célokat kitűzni; igényesebben öltözködni; olvastam pár könyvet testbeszédről és alkalmaztam a bennük leírtakat.

Nagyjából ennyi, bár utólag visszagondolva nehéz mindent összeszedni, mert minden mindennel összefügg.