Fiú társaim, akik szintén hivatásossal vesztettétek el! Más is érzett ilyen elszántságot az első alkalom előtt, volt ilyen célkitűzés, bizonyítási vágya?
ma 13:33
Na, akkor te az ellentétem voltál. :D
Tudod mindig attól paráztam, hogy túl hamar sülök el elsőnél, erre fel el sem tudtam sülni valamiért. A csaj meg úgy tett mintha élvezné vagy tényleg élvezte, nem tudom, de valahogy nem jött össze, mondjuk most már emiatt parázom, ha újra lánnyal leszek, hogy nála sem fogok tudni elsülni gumiban. :/
nekem nem volt ilyen gondom :D meg se mondtam neki hogy ez lesz az első. megdícsérte a bránerem :D 15-20 perc után csak úgy lőttem :D aztán még egyszer voltam nála
21/F
4-es, persze! De akinek nincs?
Viszont most döbbentem rá, hogy valamit nagyon rosszul számoltam. 24 éves voltam a fenti esetkor. Viszont 26 évesen sikerült végre összeszednem egy barátnőt.
Első voltam.
ma 18:36
Én sem gondoltam, hogy végül erre kényszerülök, de már nem bírtam tovább és ráébredtem nincsenek csodák, nem mindenki született, magas, jóképű legényne, akikre manapság szükségük van a lányoknak.
Engem elutasítottak a lányok, így végső lehetőségem a prostizás maradt. Ők legalább ha pénzért is, de képekes felem lefeküdni és nem undorodnak tőlem, mint a többi lány vagy legalábbis jól megjátszotta, akivel voltam, hogy nem vagyok undorító. Nekem megérte még így is, hogy nem élveztem el, örök élmény marad és mivel azóta sem kellettem egy lánynak sem, én csak nyertem ezen.
Tudod nem mindenkinek adatik meg a párkapcsolat, én sem akarok egy kövér, undorító lánnyal összefeküdni, ahogy velem sem akarnak a nekem tetsző lányok, pedig nincs nagy igényem, a műnők nem jönnek be. Az arc és vékonyság a vonzó a számomra, de aki szerint ezek is nagy igények, akkor nyugodtan elítélhet. Akkor is ez van, felszínes vagyok én is, hiába rendes egy lány, ha külsőre nem tudok vonzódni hozzá. Kb. olyan, mintha egy fiú jó barátommal kéne összefeküdnöm, nem menne. Remélem megérted ezzel a példával hogy érzek én és miért nem megy nekem a barátnőszerzés. De aki képes összefeküdni olyannal, akihez nem vonzódik testileg, az csak irigyelni tudom, akkor tényleg én vagyok ritka felszínes szörnyeteg és meg is érdemlem az örök magányt. Amúgy már kezdek beletörődni, hogy nekem lehet örökre az egyedülállóságra kell berendezkednem, ha lesz állandó melóm, akkor újra prostizni járok, más úgysem feküdne le velem azok közül, akikhez tudok is vonzódni szexuálisan.
Kérdező. hány éves vagy? És hány évesen történt ez az eset?
A másik: az első baránőm elég kövér volt, pedig nekem sem jönnek be a kövér lányok. Viszont úgy gatyába rázott 3 hónap alatt, hogy miután kidobott, két hónap múlva találkoztam a feleségemmel (aki az utolsó pillanatban csapott le egy másik lány kezéről :-)).
Első voltam.
ma 18:54
22 vagyok és 21 évesen vesztettem el.
De nekem veled ellentétben nem menne, azért tudom, mert volt nem egy ilyen lány ismerősöm, aki kövér és bár arcra szép, meg jellemre rendes, egyszerűen nem tudott többet kiváltani sosem egy lány ismerősnél. Ezek szerint én sokkal felszínesebb vagyok, mint te. Arról nem is beszélve, hogy makacs, akaratos és önfejű. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!