Szüzesség a házasságig: így jóra vezet-e?
Randiztam egy 28 éves sráccal, már a randi előtt is tudtam róla, hogy hívő katolikus. (Én nem vagyok vallásos.)
Mivel szimpatikus volt, elmentem a randira. Célom is volt kideríteni, hogy mennyire komolyan vallásos, és lehet-e ebből az okból köztünk párkapcsolat, vagy sem.
Pl. barátnőm is hívő katolikus, de "nem viszi túlzásba", és nem is tart be minden előírást szigorúan. Ő például lefekszik a barátjával, nem a srác kérésére, hanem, mert mindkettejüknek van rá igénye és szeretik egymást.
Nos, az illető nem árult zsákbamacskát, elmondta, hogy ő a tisztaságát a házasságig meg fogja tartani, ahogyan mindenki más is a baráti köréből.
Több randink már nem lesz, bár szimpatikus volt. De én nem tudom, ez jóra vezethet-e, és nem akarom a "ki adja fel a másikért az elveit" játékot játszani. Én senkihez sem akarok úgy hozzá menni, hogy csak utána derül ki, milyen a szex egymással. És nem vagyok egy szex központú ember, de ha nagyon szerelmes leszek a másikba, kín szenvedés, ha nem adhatom át magam neki szex révén is.
Ha vannak itt olyanok, akiknél a pár egyik tagjának a meggyőződéséből nem szexelnek a házasságig: működik a dolog úgy, hogy igazából ez csak az egyik fél elve?
"én nem vagyok vallásos"ezt majd az úrnak mond mikor a színe előtt állsz :),szerintem meg pont értékelhető h valaki az igazinak tartogatja magát...egy példa:
van egy bontatlan csoki (ez most legyél te,szóval most egy ateista csoki vagy)egy ember beleharap a csokiba (vagyis egy ember megkap,csak hogy a párhuzam meglegyen)azután még egy ember beleharap a csokiba....az 5. ember is stb...
most akkor csak a csokis dologra koncentrálva...első 5 ember beleharap a csokiba...te már gusztussal megtudnád enni azt a csokit ami már 5 ember szájába volt?
szerintem 1 ember se szeret összerágott csokit majszolni..
Attól függ, mit takar a "szex" szó. Avagy: minden tilos a házasságig, vagy csak a behatolás, esetleg valami köztes? Mert nagyon nem mindegy.
Én ilyen helyzetben vagyok, én vagyok a nemvallásos, nem tartom fontosnak megőrizni a szüzességem a házasságig. Barátnőm ellenben de, viszont Azon kívül kb bármi mehet, szóval nem csak a szoba két sarkából pillantgatunk egymásra. Én meg eleve nem vagyok túlzottan szexmániás, így simán kibírom. Mindenki jól jár. Másfél éve.
20/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!