Van még más is, aki ennyire szenved mint én?
21 éves szűz fiú vagyok és eddig is nehezen bírtam, hogy nincs egy lány, akivel szeretjük egymást, de nem csak az a hiány kínoz, hanem a testi szexuális vágy hiánya is.
Nem bírom már ki naponta 2-3-szor is kirázom a gyíkot, de ez sem csillapítja étvágyamat. :(
A másik pedig a lelki kapcsolat hiánya egy csodás, vonzó lányhoz.
Az előzőnek nincs igaza, a lányoknak CSAK a külső számít. Ebből következik, h csak mondják, h helyes vagy, valójában nem vagy az. Változtass vmit a külsődön, v ha nem tudsz, akkor pénzzel kompenzálhatod.
Ja amúgy én is így vagyok 25 évesen, bár már nem szűz (de az is egy kisebbfajta csodának köszönhető).
Ezt az állítólag helyes vagy, azt ki mondta? Szüleid, rokonok, barátok nem érnek.
És nem piszkálódni akarok ezzel, mert lehet tényleg így van. DE valami oka van annak, ha nem sikerül becsajozni, vagy a dumád, vagy öltözködésed, vagy ilyesmi dolgok lehetnek.
És lányoknak nem csak a külső számít, de azért az szükséges, hogy mondjuk ne egy csöves álljon oda elénk, amikor épp randit kér. Nem egy Brad Pittnek kell lennie, csak adjon magára. Ugyanúgy ahogy egy lány is teszi annak érdekében hogy tetszen a pasinak.
Egyébként pasik sokkal nagyobb elvárásokkal vannak egy nő felé, mint fordítva...
27/n
NE FOGLALKOZZ A KÉRDÉSSEL!!!!!!!!!!!!!!!
ÉN 30 MÚLTAM KICSIVEL , NEM VOLT SENKIM.
RANDIN SEM HÍVTAM SENKIT , 1 LÁNY KEZÉT SEM FOGTAM MEG ÉS NEM IS SZÓLÍTOTTAM LE LÁNYT.
PRÓBÁLD MAGADTÓL ELHESSEGTETNI EZT A TÉMÁT MINT ÉN ÉS ÉVEKET LE TUDSZ ÉLNI MAGAD.
ÉN IS ÍGY ÉLEK.
NEM FOGLALKOZOM VELE.
HA MÉGIS ELŐTÖRNE BELŐLEM DUPLA ERŐVEL PRÓBÁLOM ELNYOMNI MAGAMBAN.
A családom sosem mondta, hogy szép vagy helyes vagyok.
HÚgom kifejezetten lerondázott, igaz ez általában veszekedésekkor történt, szóval bántásból akarta, hogy jól levigye az egyébként is mínuszban lévő önbecsülésemet, önbizalmamat.
Akármilyen hihetetlen élőben osztálytársak, és neten ismeretlen lányok írták.
Aranyos, helyes általában ezeket kaptam.
Nekem is küldhetsz képet, megpróbálok segíteni. :)
27/n
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!