Házasság előtti önmegtartóztatás egyetemistaként?

Azért szakítottak, mert anyuék Bukarestben kaptak munkát, ő pedig maradt otthon Kolozsváron, az több mint 320 kilóméter :( Ezt a távot se ő se én nem tudtuk finanszírozni, hogy lássuk egymást. Egy hét híján egy évig voltunk "távkapcsolatban". Nagyon szenvedtünk, de nem azért, mert megtetszett volna más, csak együtt voltunk, de mégse. Aztán írt egy nap, hogy akar valamiről beszélni. Tudtam, hogy nem lesz jó hír :(. Éreztem. Azt mondta, hogy nincs szíve elektromos levélbe vagy skype-on elmondani, így ha a hétvégén szabad vagyok iderepül. Jött is, kimentem érte, de rögtön tudtam, hogy valami nincs rendjén. Akkor már tudtam. Beültünk egy kávézóba (senki se volt ott, csak mi) és elmondta, hogy hónapok óta olvassa az e-meiljeimbe, hogy szomorú vagyok, hogy hiányzik, hogy..., és ő ezt nem akarja nekem tovább. Én már ekkor zokogtam. Kérdeztem, hogy megismert-e valaki mást. Mondta, hogy nem, de amit ő velem tesz, azt férfi nem teheti nővel. Én mondtam neki, hogy hülyeségeket beszél és inkább ez, mint a semmi. Még szerencse, hogy senki se volt ott, felállt, odajött hozzám, én meg felpattantam és a karjaiba sírtam nem is tudom, meddig. Azt mondta sírjak csak, attól jobb lesz, de csak pataktag a könnyeim. Aztán nem is tudom mikor, már a gépét néztem, ahogy felszáll. Az első dolgom az volt, hogy a barátnőimtől kikérdeztem mindent (az egyikkel egy lépcsőházban lakik), hogy jár-e valakivel, mind azt mondták, hogy semmi ilyenről nem tudnak. Elena (akivel egy lépcsőházba lakik) viszont mondta, hogy egyszer hallotta, hogy mikor lement a biciklitárolóba, épp ott rázkódtak a vállai a biciklijére támaszkodva. Ekkor írni akartam neki egy levelet, hogy mekkora hülye volt, de nem tudtam volna hozzá vágni, hogy miért. Mert nem akarta, hogy szenvedjek? És itt abba is hagytam. Egy barátom volt azóta, de a harmadik randin elnézést kértem tőle, hogy eddig csak áltattam, mert még nem léptem túl az utolsón.

Most Pestre megy (már fel is vették) az ELTÉ-re, ami még messzebb van, mint Kolozsvár :(. Nem tudom, mit tegyek, tudom, hogy 17 éves vagyok, de jelen pillanatban úgy érzem, hogy nekem ő kell. Figyelmes, csöppet se agresszív, de mindig megvédett bármikor másokkal szemben, ha kellett, kedves, megértő, gyengéd, értelmes és naaagyon helyes. A családom azt mondja, hogy találni fogok valaki mást, hogy majd elmúlik, és lehet, hogy igazuk van, de én nem akarom, nekem ő kell. És tudom, hogy fordítva is. 4 évig jártunk. Nem tudom mit tegyek :S Bocsánat, ha nagyon bőbeszédű voltam :(