Kezdőoldal » Szerelem, szex » Szüzesség » Hogyan hozhatnám ezt helyre?

Hogyan hozhatnám ezt helyre?

Figyelt kérdés

23 éves lány vagyok, szűz. Volt egy barátom fél évig, de távolság, és egyéb okok miatt nagyon ritkán tudtunk talizni. Én nagyon szerettem, hogy ő hogy érzett, nem tudom. Nem akarta velem tovább folytatni, nem is mondta meg világosan, miért. Én többször akartam látni, ő annyira nem. Sosem mondott semmit az érzéseiről, viszont a szakítássunkkor mondott dolgokat.


Hogy nem használom ki a lehetőségeket, és ne maradjak szűz. Megkérdezte, lányokkal nem csinálnám-e, mondván, addig nem tudhatom, milyen, míg nem próbáltam.


Úgy érzem, az egyik ok ez lehetett, amiért már nem akarta a kapcsolatot. Tényleg ritkán találkoztunk, petting volt más, nem. Neki előttem volt egy öt éves párkapcsolata, ahhoz képest biztosan nulla voltam én, a testiség terén is, tapasztalatok nélkül.


Félek, ha valakivel ismét megismerkedem, ez lesz a vége megint. (Pedig a mostani barátom nagyon szerettem, le akartam vele feküdni, ha odáig jutunk.)


Nyilván nem hazudhatom legközelebb, hogy tapasztalt vagyok (bár nem is akarom), meg úgy is kiderülne, hogy nem. Azt sem merem kijelenteni, hogy akkor ezentúl nem ismerkedem senkivel, mert nyilván én is szeretnék családot majd, mint mindenki más, és párt.


De mit tehetnék, hogy legközelebb ne ez történjen?


Nincs különösebb meggyőződés amögött, hogy még nem szexeltem. Őelőtte két barátom volt, náluk 1-2 hónap alatt kiderült, hogy az értékrendünk teljesen eltérő, így abba is maradtak azok a kapcsolatok, pár hetes ismeretségek után nem feküdtem le egyikükkel sem.


De mit tehetnék, hogy legközelebb ez ne történjen meg? Nagyon rosszul esett, hogy megkérdezte, lányokkal nem csinálnám-e (semmi ilyen hajlamom nincs), és a "tanácsai" is.


2011. máj. 6. 19:49
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Te egy rendes lány vagy, ő meg egy perverz..... méghogy lányokkal kéne próbálnod..... Örülj, hogy emgszabadultál tőle.
2011. máj. 6. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Annyi a titok, hogy normális, értelmes fiúkkal ismerkedj, akik szeretnek és bármit megtennének érted.
2011. máj. 6. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

Fél év nem annyira sok, bár azért 23 évesen nem is kevés, de azért várhatott volna. Valószínű nem szeretett igazán, ha keveset akart csak találkozni.


Tanácsok:

1. Ne aggódj :)

2. Ne járj messze lakó fiúkkal (szerintem kb. 1 óra utazási időn felül már túl messzi), mert nem tud hosszú távon jól működni.

3. Ne hazudd, hogy tapasztalt vagy.

4. Próbálj kicsit jobban ráhangolódni a szexre, vagy magadhoz hasonló vérmérsékletű fiút találni. Ezt minden bántás nélkül tanácsolom! Én 1 évet vártam a 21 éves szűz barátnőmre, de úgy 7-8 hónap után már kezdtem nagyon türelmetlen lenni, ez nem csoda, hisz nem voltunk tinik. Ti se vagytok azok, jó, fél év még belefér, de utána már tényleg ideje intimebbre fordítani a dolgot. Tinikorban értem, hogy 1-2 évet is várnak a lányok, de akárhogy nézzük, te egy érett felnőtt nő vagy, nem egy tinilány. Szűz vagy, de attól még különbözöl egy éretlen kislánytól.

2011. máj. 6. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Köszi. Köztünk éppen egy óra távolság volt busszal.

Az az igazság, hogy egy hónapban csak egyszer találkoztunk, és olyan is volt, hogy másfél hónapig nem...


Szóval ez a fél év is... ami köztünk történt testileg ebben az időben, az egy helyen levő pároknál szerintem lezajlik akár két hét, egy hónap alatt.


Egyébként ő más rosszat nem tett nekem, az elején még azt hittem szeret, bár sosem mondta. Akkor lett gyanús, hogy valami nem kerek, mikor nem akart velem találkozni akkor sem, mikor pedig lett volna rá ideje:(.

2011. máj. 6. 20:40
 5/8 anonim ***** válasza:
82%

Ha nem mondta, hogy szeret, az baj. Fiúknál lehet, hogy nem jelenti azt automatikusan, hogy tényleg nem szeret, de ez nagyon zavaró lehet egy lánynak. Én fiú vagyok, de engem is zavart, mikor barátnőm az elején sose mondta magától, hogy szeret.


És ti nagyon keveset találkoztatok. Túl keveset. Így nem működik sajnos. Hetente 1-2 találkozás nálam a minimum... bár mindenki más, de nálatok ennél is sokkal kevesebb volt. Lényeg, hogy ne aggódj, legyél vidám aztán jön a következő fiú.

2011. máj. 6. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Hát... nálunk a miért szerintem nem az, hogy keveset találkoztunk, mert lehetett volna bőven többet, csak ő nem akart. Nálunk valószínűleg azért nem működött, amiért ő nem igényelte gyakrabban a társaságomat. De ezt a miértet már nem fogom megtudni soha:).
2011. máj. 6. 21:05
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Elég olyan fiúkkal ismerkedni, akik legalább az udvarlás elején nem tüntetően önzők.
2011. máj. 6. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim válasza:
100%

szerintem még a te korodban lévő fiúk is előnyven részesítik a szűz lányokat, mivel ők még tapasztalatlanok és ők ezt szeretik, mert jólesik nekik h ők 'taníthatnak meg ". szóval szerintem te a korosztályodban még vmiféle kincsnek számítasz, szóval nyugodtal vállald fel a helyzeted és ne szégyeld ezt.

azt a srácot meg felejtsd el :)

2011. máj. 9. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!