15 évesen vesztettem el, de nem teljesen önszántamból. Hogy tegyem ezen túl magam? Bővebben lent.

15 évesen összejöttem egy sráccal. Érdekes ember volt, pár évvel idősebb is.. ez imponált,és szimpatikus volt a felfogása. Aztán ahogy egyre jobban ismertem meg, úgy ábrándultam ki. Szakítottam vele, de nem volt hajlandó elfogadni feszt rámjárt,hívogatott,10"oldalas" smseket írogatott. Közölte velem, hogy nem hiszi el hogy nem vagyok belé szerelmes,biztos valami külső hatás miatt utasítom el. Tudni kell,hogy titokban jártunk,mert a szüleim nem örültek volna akkor még hogy van barátom. Tehát rám erőltette magát,folyton mondogatta hogy szeret, és megzsarolt,hogy ha nem megyek vissza hozzá, közli a szüleimmel,hogy titokban jártam vele. Főleg azzal jött hogy apumnak kitálal...

Aztán próbáltam megbarátkozni a gondolattal,hogy "ezt dobta a gép"... folyton rettegtem hogy mi lesz ha elmondja apuméknak,és egyszer csak valahogy megtörtént. Már pedzegette ő, de én még nem akartam, csak mindig az lebegett a szemem előtt,hogy mi lesz ha beárul.Nem értem már így utólag hogy miért féltem attól hogy anyámék rájönnek hogy pasim van.. csak besza.i voltam :S Azután az eset után elmondtam hogy ő van nekem, be is mutattam, aztán elzavartam a francba. Azóta is sírnom kell ha eszembe jut mit csináltam.. ő volt nekem az első. nem fájt, nem volt durva, de undorodok magamtól azóta is. Senkinek sem mondtam ezt el... a kapcsolataimra hálistennek nem nyomta rá a bélyegét,van egy 2.5 éves kapcsolatom és boldogok vagyunk. De ezt még neki sem mertem elmondani... el kellene? hogy verjem ki a fejemből a történteket??:(