Te mit gondolnál erről a lányról?
Külső: feketés-barnás haj, ugyanikyen szem. Fura orr, nagyobb telt ajkak ( :-$ ) Homokóra alak megvan. Körmei mindig ápoltak, 2 vagy 3 naponta mos hajat. Néha feketésebben öltözködik.
Belső: Sokat gondolkodik, akikkel nincs nagy haverságban azzal ridegebb, távolságtartóbb, néha, ha olyan szemlélete van éppen, bunkó.
Haverokkal nagyon nyitott, alapvetően mindenkiről gondoskodó, szeretetet adni és barátságot találni vágyó lány. Sokat nevet, ha olyan emberrel beszél. Viszont sokszor erőszakos, végig visz mindent, ami megálmodik (úgy értem akár nagyon is tud hízni, ha túl sovány, és nagyot is tud fogyni, ha túl kövér) . Kívülről prűdnek tűnhet, de belülről nem az...
És szeretné, ha az emberek feltétlenül szeressék.
14L
Így, ezek alapján nekem kifejezetten szimpatikus, valószínűleg jóban tudnék lenni vele, ha úgy hoznák a körülmények (ami nem biztos, mert én is hasonlóan viszonyulok az emberekhez, csak olyankor oldódom fel és nyílok meg, ha már biztonságban érzem magam az adott társaságban, amúgy tartom a távolságot. Vagy ha meg nem, akkor lehet, hogy túl hirtelen válnék "túl sokká" és emiatt unszimpatikussá). Persze lehet egy csomó minden, amit itt nem írtál le és befolyásolná a dolgot valamilyen irányba, de ezek alapján teljesen pozitív a véleményem.
(A hajmosás szerintem is sok, de azt is gondolom, hogy a magánügyed :D)
Őszintén szóva számomra ezek a kritériumok szinte lényegtelenek, azt leszeámítva hogy azért a csaj ne legyen ilyen #SWAG_YOLO flegma.Én úgy vagyok vele hogy a jövőbelim valami olyasmi témában legyen érdekelt ami azért engem is érdekel.Például a művészetekben vagy netán az informatikában vagy sportban.Az első azért mert engem mint külső szemlélő mindig is érdekelt a rajz, a zene meg stb élvezem a látványt, illetve a hangot és kiváncsi vagyok milyen munka van a hátterében illetve ő mit gondol róla.Az informatika illetve a sport, (ez alatt saját testsúlyos edzésformát vagy esetleg valami kézzel űzendő labdajátékot értek) ezek azért mert én is a témában vagyok és egy közös elfoglaltság szerint összetudja hangolni a két egyént.
14/F
KÉPET!!!
És ne a pozitívumaidat sorold, hanem a negatívumaidat.
Akkor alakul a kép. Addig csak egy öntömjénező kis csitri, aki pozitív visszajelzésre vár.
szinte én is majdnem ilyen vagyok :)
14/L
Utolsó: Az jó :D
Utolsó előtti:
Tessék, akkor leírom a negatívokat is:
Bunkó, távolságtartó, nem túl kedves, néha sértő, feledékeny, szórakozott, kicsit ducibb, és még sorolhatnám.
Ha csak negatívat akarsz hallani, csak szólj, és leírom, mit gondolok rólad:)
:-D
Én sem, mondjuk... Az ilyesmiért kár
Hogy itt van
Vagy csak hogy van
Mindegy
Azért kösz a válaszokat, mondjuk nagyon nem haladtam előrébb, csak lett rengeteg prívátüzenetem, ismi/szexkapcs címen.
Mindegy, kell még pár ember, akit letilthatok :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!