Meleg fiú Barátot keresek? (22 lány)
A kérdésem elég furcsa lesz, illetve lehet hogy hosszan fogom leírni amit szeretnék, de talán megéri. Szóval a kérdésem kifejezetten meleg fiúknak szól.
Lehet hogy most nem is fejtem ki hosszan.
A lényeg hogy 22 éves vagyok. Én teljes mértékben hetero vagyok,sosem érdeklődtem a lányok után. Sosem voltam kifejezetten fius lány,mindíg sminkeltem,öltözködtem, de a lányokkal sosem értettem meg magam, rengeteg konfliktus volt ebből, és a felszínes kapcsolatokon kívül nem sok mindent tudtam kialakítani velük bármennyire is szerettem volna.Kiskoromban volt egy fiú legjobb barátom,12 évig, ő volt a mindenem, valójában mindíg is tudtam hogy meleg, meg ő is tudta, de semmi nem volt fogható ahhoz a barátsághoz, imádtam őt, és ezt megfigyeltem, hogy én általában a meleg srácokat kedvelem nagyon,mert érzelmi intelligenciailag, és mindenben olyanok amilyen emberre nekem szükségem van a környezetemben, barátként, és stabil pontként. Rettenetes szeretet hiányom van, és ezt már nem tudom hogy csillapítani, viszont csak akkor érzem jól magam, ha fiú Barátom van,aki igazi Barát, és akiben megbízhatok. A férfi közelségre mindíg is nagy szükségem volt, talán azért, mert apukám meghalt amikor 15 voltam, és nagyon közel állt hozzám, kapcsolatom viszont nem volt 21 éves koromig, senkivel nem feküdtem le, azért, mert kiskoromban történtek velem olyan dolgok,amiknek nem kellett volna megtörténnie,illetve anyukámnak lett egy új párja,aki szintén olyan dolgokat csinált, amit nem kellett volna. A probléma viszont az, hogy (mások szerint, illetve a környezetemben lévő férfiak szerint) nagyon szép vagyok, viszont ennél tovább egy férfi sem látott bennem. Több férfi mondta már hogy külsőleg 18 nak nézek ki,fejben pedig 35 vagyok, és ezzel nem tudnak mit kezdeni, és én sem tudok.Azóta két kapcsolatom volt,de mindegyik olyan, hogy azt mondhatnám hogy soha többé nem akarnám átélni,mert ami rosszat átéltem gyerekkoromban,az visszajött. Viszont rettenetesen szeretet hiányom van, egy férfitől, és mivel nagyon jól éreztem magam mindíg is melegekkel, mert ők annyira mások, nagyon nagy szükségem van erre. Nem is tudok szexre gondolni, el akarok mindent felejteni ami az elmult 1 évben történt, csak egy férfire van szükségem aki szeret, és nem akar velem lefeküdni,és sosem fogok benne azért csalódni,mert le akar fektetni.
Tudom hogy tiszta hülyének tűnhetek,de ezt már nem tudom visszafojtani, és azért írok.
Nem szeretnék kritikát olvasni, én csak megoldást erre.
Köszönöm hogy elolvastatok.
Meleg fiútól nem fogsz "férfi" szeretetet kapni.
F/40+
Sok idióta felfoghatná az utolsó előtti mondatot:
"Nem szeretnék kritikát olvasni, én csak megoldást erre."
Mit nem lehet ezen értelmezni??
Majd ti kijavítjátok őt? Jobban tudjátok nála mit akar?
Izzadtságszagú ez a kétségbeesett próbálkozás, hogy mindenféle ismeretlen itt író nőszemélyek közelébe férkőzhessetek, erősítitek a csakugyan degradáló sztereotípiáját. Ez a nő sem titeket akar, lapozzatok tovább! :D
Kérdező, a következő megoldás mennyire lenne megfelelő:
A meleg barátod tágabb családi köre előtt eljátszod, hogy a csaja vagy (Semmi nyali-fali, csak ha barátnőjeként mutat be, akkor nem vágsz hüye fejet), cserébe néha elküldheted neki e-mailen a szívfájdalmadat, és ő megértően elolvassa (esetleg válaszol)... ha nagyon muszáj akkor heti 1 találkozó is belefér (de ebbe beleszámítanak az esetleges családi összejövetelek), de telefonálás nincs. A meleg barátodnak nem kell összeismerkednie a további barátaiddal, ismerőseiddel, családtagjaiddal, és neked is csak egy-két alkalommal kell megmutatkoznod olyan családtagok előtt, akik abban a hiszemben élnek, hogy a meleg barátod heteroszexuális jókeresztyén, aki csajozik ezerrel (nem tudván, hogy közben meg fiúja van). (Esélyes, hogy ennél csak jobb megoldási javaslatot kapsz, de hát a meleg barátodnak sincs égető szüksége erre a biznicre, csak a kényelmét növelné.)
Kedves utolsó!
Igen, teljesen igazad van, ez egy jó megoldás lenne.
Csakhogy nekem arra van szükségem hogy tényleg szeressenek, nem csak kamuból, és feltétlek mellett. Hanem önzetlenül és őszintén.
40+ válaszírónak üzenem : Az ahogy egy Meleg tud szeretni, nekem az tökéletes, számomra az a férfias,szóval ezen nem lenne probléma.
Én lennék a legboldogabb ha önzetlenül szerethetnék egy lányt és ő is engem.
22/f
Elég rossz időben írtad ki.
Mert valamikor ki lehet fogni normális válaszolókat.
Ennyi ostoba embert komolyan.
Elkezdenek téged győzködni,h de neked igen is egy férfi kell!Ezek szerint képtelenek a mondatelemzésre még 40+ évesen is vicc komolyan :)
Meg ,h egy meleg nem tud férfi szeretetet adniXD
Talán most pont arra nincs szüksége a kérdezőnek,h úgy közeledjenek felé ,de ezt k.b olyan 5,6 x megemlíti a kérdésben ..
Érdekes én így vagyok a csajokkal fiú létemre.De nekem nem húzódik meg a háttérben gyermekkori trauma vagy bármi más.Nincsenek igazán a környezetemben lány barátaim, és erre a haverom hívta fel nemrég a figyelmemet, és akkor le esett ,h bakker tényleg hosszú évek óta csak heteró férfiakkal mozgok.Ők teszik ki a környezetem 99%-kát
Mondjuk én mindig is nagyon fiús voltam annak ellenére ,h meleg vagyok és imádom a heterós viselkedést ,életmódot,hobbikat így nem igen tudja rólam senki ,h meleg vagyok mert nem is reklámozom.Csak ez kissé már szemet szúrt 1,2 arcnak ,h vajon miért nem láttak 5,6 éve csajjal vagy legalább 1,2 lány haver akadhatna de zéró.Tehát én nem vagyok az a plázázós cuki fiú aki karöltve 3,4 bari nővel végig shoppingol egy napot.Nem szeretem a feminin embereket.De elfilóztam már rajta én is ,h jó lenne egy csajszi is a környezetembe és nem azért ,h alibinek használjam mert az számomra elég szánalmas viselkedés lenne.
Kedves utolsó!
Igen,valószínűleg erre nem tértem ki a kérdésben.
Én nálam a szerelem a saját döntésem alapján történik, tehát ha én Nem akarok szerelmes lenni valakibe, akkor nem leszek, ez nálam döntés kérdése,eddig világéletemben az volt,lehet az a szőke herceg fehér lovon.
Ha férfias vagy, akkor meg pláne nem zúgnék,mert kapcsolatban nekem kizárólag a feminin férfiak jönnek be.
Szóval kérdés megoldva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!