Mit tegyek, hogy végre felfogjam, hogy esélytelen?

15 éves fiú vagyok.

Már ezredeik helyen keresem a megoldást, de egyszerűen nem tudok mit csinálni.

Kb. 7 éves korom óta (14 évig) minden évben elmentem egy ilyen tanulmányi csapatversenyes táborba. Egyszer, 12 éves koromban olyan dolog történt, ami eddig nagyban befolyásolta az életemet. Volt ott egy csaj, aki nagyon megtetszett, de mivel akkoriban még a mostaninál is nagyobb nyomorék voltam, ezért élőben nem mertem beszélni vele, csak mikor hazaértem kutattam fel és írtam rá. Dumálgattunk és kb. az egész nyarat vele beszélgettem el. Ő is keresett, én is kerestem (igazából már fogalmam sincs miről beszélgettünk, de biztos jó lehetett). Aztán 13 évesen újra voltunk táborban és végre pár szót beszéltünk is. Jó volt, szerintem. Akkor még kicsit elhittem, hogy lehet valami két 13 éves gyerek között 300 km távolsággal... Az a nyaram is "vele" telt el. Soha nem mondta, hogy én tetszem neki, soha nem adott az ilyen kérdésekre egyenes választ. Én még """szerelmet""" is vallottam neki, de erre sem mondott semmi konkrétat. Akkortájt kezdtem beletőrödni, hogy ebből semmi nem lesz, pont akkor lett csávója, és kicsit bekattantam... névtelenül írogattam neki... elég szépeket...

Ez volt tavalyelőtt nyáron.

Azóta kb. nem beszéltünk... Megpróbáltam feléleszteni a dolgot, hogy bocsánatot kértem, de valahogy már nem olyan mint régen (mármint a beszélgetés)...

Valamiért érdekes érzésem van, ha rágondolok (ami elég gyakran (naponta) van). Meggyullad a gyomrom, hiányzik. Csodálatosan gyönyörű, bármit megadnék, csak, hogy mégegyszer átéljem a tábori pár szóváltást. Igazából, már azzal is beérném, ha havonta, kéthavonta pár szót dumálnánk, de már nem merek ráírni, mert gáznak érzem és kicsit már betegesnek ennyi idő után.

Most, majd 3 évvel később visszanézegettem az akkori táboros képeket, és kicsit bekönnyeztem.

Mindig rettenetesen kedves volt velem, érdeklődő. Én félénk nyomi gyerek vagyok, szóval ritkán beszélgetek ennyit egy lánnyal...

Mit tegyek?

Hogy lépjek túl rajta?