Ha kép nélkül interneten ismerkedek, akkor belsőmet szeretik meg és nem a külsőmet?
Most azt mondod, hogy nem érdekel, hogy hogy néz ki. Aztán majd meglátod, hogy a nem jóképű, átlagos, kicsit ronda, ronda és nagyon ronda közt is van különbség.
Nekem ne mondd, hogy mindegy a külső,mert az teljesen kizárt. Biztos van olyan visszataszító férfi, akivel nem tudnál lefeküdni.
Én értem egyébként, hogy min mész keresztül.
Én 23 évesen szakítottam a sráccal, akire az egész egyetemi éveimet elpazaroltam. Elmentem dolgozni, és évekig nem találkoztam olyan facér pasival, aki tetszett volna. Így elkezdtem neten ismerkedni. Na,ez nem most volt, még a netes ismerkedés őskorában. Akkortájt a scanner az luxus volt, így alig-alig küldött magáról valaki fotót.
Az első sráccal elég sokáig leveleztem, már látatlanban totálisan beleszerettem. Aztán találkoztunk. Te jó ég! Azt képzeld el, hogy több haja volt, mint foga, pedig az sem sok volt neki. Komolyan azon drukkoltam, hogy nehogy valami ismerős meglásson vele, mert hogy magyarázom ki.
Szóval onnantól kezdve nem voltak olyan nagy reményeim, és nem leveleztem senkivel hónapokig. Tudom, sokaknak az első bejön, én 2 évig csináltam, kisebb szünetekkel.
Ennek ellenére én mindenkit bíztatok erre, mert a mai elidegenedett világban egyszerűen képtelenség ismerkedni.
Nem számoltam, de biztos legalább 50 sráccal találkoztam. Az arány olyan volt, hogy 10-ből 9-nek tetszettem, a 10. nekem tetszett, neki meg én nem. Én nem mondanám magam szépnek, inkább átlagos, de ezekhez a fiúkhoz képest tényleg bombázó voltam.
És pont 27 éves voltam én is, amikor megismerkedtem a nagy Ő-vel, és igen, a neten. Bár én nem akartam gyereket, nem akartam férjhez menni, szóval nem érezhette ezt a pánikot rajtam. Azóta már mi is házasok vagyunk, és van 2 gyerekünk. Szóval lehetséges.
Egyébként nagyon ráérsz még a gyerekkel, nem késtél el.
De én a helyedben mindenképpen képpel ismerkednék. Esetleg tegyél fel egy előnytelenebb fotót, de a fiúktól mindenképpen kérj, nagy pofára esésektől kíméled meg magad.
#21
Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt leírtad.
Jólesik ilyet olvasni aki nem nézi le ezt sz ismerkedési formát.
Ugyan tényleg nem a legbiztonságosabb és lehet azért érdekes vagy fura emberekkel találkozni, de még mindig biztonságosabb mint egy mostani szórakozóhely.
Azt nagyon sajnálom, hogy a mostani társkeresők morálja viszont nagyon más mint mondjuk 3 évvel ezelőtt.
Sok boldogságot kívánok nektek a jövőben. :)
Jah... kezdesz kifutni az időből mi? Most már mindegy milyen a pasi, csak szeressen mi? És azok a srácok, akiket valaha lapátra tettél, még mindig nem felelnek meg?
Elfogytak a lovak, most már szamár is jó lesz?
Felszínes némber...
De gyűlölöm ezt a mentalitást. Ameddig jól fogsz kinézni, addig elsősorban amiatt lesznek veled. Menj ki smink nélkül, igénytelen ruhákban az utcára, aztán mondd el a tapasztalataidat. Ha találsz egy olyan igaz embert, aki még így is RÁD kíváncsi és ne ma külsődre, akkor járhat majd a szád! Kicsit szállj magadba te is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!