Szerintetek miért erőltetik az emberek, legfőképpen a nők fejébe azt a temérdek idiótaságot, amik a romantikus filmekben láthatóak?

Jó-jó, nyilván tudom, hogy miért: nézettség. De most ezt söpörjük félre gyorsan, lássunk egy kicsit mögé!

A lényeg: volt alkalmam megnézni néhány romantikus filmet az elmúlt években, volt amikor egymagam, volt amikor társaságban. Mindegyiknek ugyanaz a koreográfiája: egy nő és egy férfi rokonszenveznek, majd jönnek a bonyodalmak, szаrkavarások, félreértések, s a végén a férfi térdre borulva esedezik, magyarázkodik, és lőn, a nő hisz neki, megpuhul, elérzékenyül, éééééés boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Úgy látom, hogy a valóságban ez rohadtul nem így van. :D Természetesen minden szép és minden jó, amíg kölcsönös a szimpátia addig a pillanatig, amíg el nem kezdődik a romantikus filmekben látott papírforma bonyodalom. Ha homokszem kerül a gépezetbe, lőttek az ismerkedésnek.

Értem-értem, fikció az egész, viszont nagyon sok nőnek példát statuálnak ezzel, hogy bármi is történjék, bármi is keresztezze például az ismerkedésüket, a férfi tűzön-vízen teperni fog értük. A nők teljesen félre vannak tájékoztatva, és részben talán ennek is köszönhető, hogy minden nő a macsó hős herceget várja a hófehér paripán.

Egyébként a másik probléma pont ez, hogy a nő azt látja a filmekben, hogy tepernek, gürcölnek érte, a filmekben látott szituáció viszont már-már szinte zaklatásnak minősülne a valóságban.