Lelkibeteg lettem a lányokkal való sikertelenség miatt, mit csináljak?

kezdjük ott, hogy egy éve volt egy nagyon nagy szerelmem, eleinte még benne is lett volna, de aztán mégsem (most jó egyedül, pasi nélkül), igy visszanézve szórakozott velem, vagy talán meg sem értette amit mondtam neki.

Azóta volt kb. 10 nő, mind ugyanaz: megismertem buliban, aztán nem látom többé; irok neki, nem válaszol, későn válaszol, nem ér rá, most hanyagolja a bulikat, vagy "kapcsolatban" lesz.

Persze próbálkoztam társkeresőkkel: jobbnál jobb nők, aztán mi történik? Nem válaszol, nem válaszol, nem válaszol, volt amelyik lazán letiltott. Közben az 1 évvel ezelőtti szerelmem is talált pasit, úgy mondta nekem hogy "boldogság vaaan :)" ránéztem fáradtan (ekkor látszott rajta, hogy "hú ezt nem kellett volna mondanom" kifejezés), hátatforditottam neki, és otthagytam. De persze a barátság megmaradt... egy hónappal később jön hozzám (a pasija is ottvolt) "hogyhogy itt vagy? (egy buliban) nem szoktál itt lenni, szilveszterezni hol fogsz? Mondom itt, erre csillogó szemekkel "júj de jóóó". Aha... aztán fel akart vinni táncolni, na eddig birtam cérnával: "figyelj, hagyjál te engem békén, nem fogok összetapadni veled, ott van a pasid, táncolj vele, sokkal helyesebb mint én, őt választottad nem??" egy miértet még kérdezett, de közben megint hátat forditottam, szabályosan kirohantam...

ott jöttem rá, hogy ez már nemis én vagyok. És fáj nekem, hogy amig futtottam utána, semmi nem volt jó, sőt egyszer-egyszer még unottan is reagált nekem, bezzeg most... azt elfogadtam, hogy ő vele nem lehet, de hogy mások nem adnak esélyt? Rájöttem, hogy utálom a nőket emiatt, de magamat is. Meglátok egy jó nőt, már rögtön "úgyis pasija van", vagy "úgyse látom többet", vagy "úgyis hiába futok utána, valami nem tetszik neki, ezis csak felszivódik"

Ebből hogy lábaljak ki?