Hölgyek és urak, szerintetek mi az oka annak, hogy manapság a teljes hétköznapi, normális, átlagsrácok sem találnak olyan lányt, akinek felkelthetnék az érdeklődését? (regény következik)

Ha utálsz olvasni, akkor ne olvasd el, és ne kommentelj feleslegesen a terjedelmet kritizálva, hanem egyszerűen csak válaszolj a kérdésre, köszönöm!

Szóval: lehetőleg hagyjuk ezt a dumát, hogy „mert bűn ronda vagyok, és emiatt nem kellek egy nőnek sem”, vagy „mert nincs pénzem, és emiatt nem kellek egy nőnek sem”. Ha nála ( [link] nem vagytok rondábbak, és/vagy nála ( [link] nem vagytok szegényebbek, akkor nincs miről beszélnünk az önsanyargatásaitokat illetően.

Volt szerencsém találkozni – nem csak innen, hanem úgy általában az – interneten megismert, korra 20-30 közötti srácokkal. Olyan srácokkal, akiknek még nem nagyon volt tapasztalatuk nők terén, mert soha egyetlen nő figyelmét sem keltették fel. Ám nem csak úgy, mint potenciális párjelöltre esélyes férfi nem tudta felkelteni egy nő érdeklődését, hanem mint haver, barát, ismerős sem, aminek egyáltalán a miértje számomra alapjaiban megmagyarázhatatlan. (Erre rögtön kitérek egy bekezdést átugorva.)

Az évek során tehát sikerült rövidebb-hosszabb ismertségeket kötni, születtek egész jó haverságok is. Olyan férfitársakat ismertem meg az internet segítségével, akikben semmi olyan taszító dolog nincs, amitől elrettenne egy nő. Mindegyikkel tudtunk nagyon jókat beszélgetni, dumálni, viccelődni, ökörködni, poénkodni, röhögni stb. Érdekes, hogy férfi és férfi teljesen máshogy közelíti meg például az internetes ismerkedést is. Több helyen is olvastam már róla, s legfőképpen ha a saját példáimból indulok ki, hogy valahol elkezdtek beszélgetni (fórumon, chaten, blogon stb.), s kiderült, hogy közel lakik egymáshoz a két srác, így még aznap találkoztak és beültek egyet kávézni valahová, vagy csak kiültek a folyópartra egy-egy sörrel iszogatni. De nem csináltak abból sem ügyet, ha pár hónap múlva tudtak csak találkozni először.

Nem tudom, hogy ez nektek mennyire meglepő, számomra egyáltalán nem az. Az ismerőseim legalább 15-20%-át interneten ismertem meg, és mind FÉRFIAK. Az évek során sokat beszélgettem ezekkel a srácokkal, és teljesen hétköznapi, külsőre is átlagos, nem kirívó, életfelfogásban sem szélsőséges férfiak, akik úgymond elvesznének egy-egy nagyobb férfitömegben, tehát ők sem rosszabbak, szegényebbek, vagy rondábbak az átlagnál, egyáltalán.

1. Mindegyik férfi rendelkezik legalább alapfokú műveltséggel, tehát nem kőbunkó taplógombák, akiknek a „köcsög”-gel és a „fаsz”-szal ki is merül a szókincsük.

2. Mindegyik rendelkezik minimális egzisztenciával (legyen az egy egyszobás lakás, vagy egy kisebb autó, ez most teljesen lényegtelen), tehát dolgozik, van munkahelye, többüknek még magasabb iskolája is.

3. Mindegyik férfi úgymond egyéniségnek számít külsőre, kopasz, hosszú hajú, világosabb bőrű, magasabb, alacsonyabb, köpcösebb, vékonyabb, bőrdzsekis, sportos öltözködésű, elegánsabb, tényleg rengetegféle tulajdonsággal rendelkező férfi, ami csak őrá jellemző külsőleg.

4. Mindegyik férfi érdeklődő. Érdekli őt is, hogy én mit csinálok, és engem is érdekel, hogy ő mit csinál. Kölcsönös az érdeklődés egymás hobbijairól, véleményéről, nézőpontjáról. Viszont ha a két férfi a másik hobbijában, érdeklődési körében kevésbé kompetens, természetes reakció, hogy érdeklődést mutat felé.

5. Mindegyik férfi tökéletesen egyetért abban, hogy ők – ill. beleértve engem is –, vagyis mi mind szerencsétlenek vagyunk a nők terén, mert képtelen vagyunk felhívni a figyelmüket bármivel. Mindegyikünk rájött arra, hogy amit mi csinálunk, amit mi teszünk, ahogy mi élünk, mait mi dolgozunk, amit mi tanulunk, EZEK EGY NŐ SZÁMÁRA NEM VONZÓAK.

6. Mindegyik férfi – az 5-ös pont ellenére – rendelkezik olyan egyéniséggel, ami akár még érdekes is lehetne, ha egy nő több energiát fektetne egy-egy ismerkedésbe. Az egyik férfi pénztárcát gyűjt, a másik modellautókat, a harmadik imád kerékpártúrákra járni, a negyedik imád otthon barkácsolni, az ötödik egy vérbeli séf, a hatodik zenebolond, a hetedik sorozatbolond stb. Tényleg órákig sorolhatnám, hogy melyikük mit csinál, s miért rajong. Érdekes módon mi, férfiak mindig megtaláljuk egymásban a jó tulajdonságokat, és igyekszünk mi is „profitálni” belőle, ezeket felhasználni, gyarapítani tudásunkat, például szóban eltanulni egy-egy jó konyhai fogást, vagy végighallgatni a kedvenc csapat legjobb meccseit, vagy éppen az osztrák múzeumokról tanulni, vagy éppen a kedvenc sorozatokat megosztani egymás között.

S gyanítom, hogy az itteni srácok nagy hányada is ilyen. Minden férfiban van érdekesség, ebben egészen biztos vagyok. Valaki ezért rajong, valaki azért, valaki meg amazért. Olyan nem létezik, hogy valaki egy érdektelen, meddő zombiként éljen születésétől fogva. Mindenkinek van elfoglaltsága, érdeklődési köre, hobbija, munkája, iskolája, hülye kollégái, bármi, amit szívesen megosztunk a másikkal. Férfiak között teljesen normális ismertségek, haverságok, barátságok alakulhatnak, s velem is előfordult már például olyan is, hogy évekig nem találkoztam valakivel, ráírtam, és még aznap összeültünk egy sörözésre. Vagy ugyanez fordítva: valaki felhívott, hogy ütközzünk valahol, és még akkor délután tudtunk találkozni.

DE!

Valahogy mégis úgy tapasztalom, hogy a nők teljesen másképp értelmezik az ismerkedést. Innentől szűkítem a kört kimondottan azokra a lányokra, akik egyedülállók – mert azt egyébként már észrevettem, hogy amelyik lány kapcsolatban áll, az sokkal komolyabb, érettebb gondolkodású, és egyáltalán nem érdekli például a külsőd és az egzisztenciád. Szóval az egyedülálló lányokról! Bevallom, itt is volt már olyan lány, akiről a privát levelezés alatt – kissé sarkítva ugyan, de – szinte lerítt, hogy 1. rögvest azonnal képet akar, 2. rögvest azonnal mindent tudni akar rólam, 3. rögvest azonnal nyíljak meg és tálaljam elé az egész életem a PIN-kódoktól kezdve a jelszavakig mindent. S mindezek után majd ő eldönti, hogy akar-e tovább levelezni velem, és mindezek után majd ő eldönti, hogy egyáltalán megoszt-e magáról bármit is. Nem egy, nem kettő ilyen lánnyal volt dolgom.

Kissé hasonló a szituáció, mint a társkeresőkön. Az egyik korábbi kérdésnél olvastam, és jót is röhögtem rajta – mert sajnos igaz –, hogy a nők felsorolták az összes létező elvárásaikat, de valami kegyetlen módon, majd a végén odabiggyesztették, hogy „a férfi fogadjon el olyannak, amilyen vagyok”. Tehát elvárások vannak a férfiak irányába, cserébe viszont – jobbik esetben – a pіnájukon kívül semmit nem kapunk. Vagy számon kérő esetben meg vannak kérdezve a nők, hogy cserébe mégis mit tudnának nyújtani, majd kevésbé frappánsan a delikvens „hölgyek” gyorsan el is terelik a szót. Szóval visszatérve a korábbi kérdésekre végigbólogattam a hozzászólásokat ott is, s mindezt kiegészíteném azzal, hogy a fogalmazási stílusból leszűrve NORMÁLIS, ÉRTELMES, KULTURÁLT SRÁCOK alkotják meg véleményeiket, amikor a nőkről osztják meg nagyon-nagyon rossz tapasztalataikat.

Visszatérve a fő problémára tehát: sajnos úgy tapasztalom, hogy a nők a „jobb kapni, mint adni” elvet preferálják, s ennek tulajdonképpen az az alapja, hogy amíg elvárják a férfitól, hogy legyen miből adniuk a nők felé, addig ők – mármint a nők – eleve nem is tudnak miből adni, mert azon a bizonyos „lyukon” kívül semmi más nem akad a tarsolyban. Irtózatosan sok ilyen nő, és egyre több ilyen szaladgál az utcán, az élelmiszerboltban, a könyvtárban, a parkban, az interneten, a lépcsőházban, az iskolában, a kávézóban, a sajtolóüzemben, az irodában, a kiskereskedésben, mindenhol. Ennek nagyon sok srác issza meg a levét, mert ha valamiben – itt megjegyzem, hogy nevetséges okokat képesek a nők találni – nem felel meg az adott férfiú, akkor a „hölgyike” már szálldogál tovább a következő virágra, aztán 30 éves korukra gondolkodnak el, hogy rengeteg értelmes, normális srácot SZALASZTOTTAK EL életük során, mert egy szikrányi esélyt sem adtak nekik. Elgondolkodnak arról, hogy mi lett volna, ha akkoriban nem küldi el tapló módon azt a kedves srácot, aki azóta már megnősült? Ábrándoznak arról, hogy milyen lenne azzal a kedves sráccal együtt lenni. Senkin, egyetlen nőn nem éreztem eddig életem során – sőt, azok a férfiak sem érezték, akikkel volt alkalmam rövidebben-hosszabban beszélni –, hogy egy kicsit is, egy hangyányi energiát is belefektetett volna az ominózus férfi megismerésébe, azaz hogy bennünket, a férfitársaimat vagy akár engem jobban megismerhessen.

Két férfi miért tud teljesen normálisan, gátlásokat sutba hajítva ismerkedni, barátkozni? EZ MIÉRT NEM MŰKÖDIK egy férfi és egy nő között? Mondok egy másik példát, helyszín: bevásárlóközpont. Az esetek 80-90%-ában mindig férfiakkal állok szóba. Például egymásba botlunk („jaj, ne haragudj” szitu), vagy árat kérdezünk egymástól, vagy terméknevet, vagy akármit. Ellenben ha véletlenül ne adj isten, ugyanez történik egy nővel, rám se néz, elfordul, flegmázik, úgy tesz, mintha nem látna, átnéz rajtam. Ja, és nem bombanők, teljesen hétköznapi átlagcsajok. Szóval az érdeklődés teljes hiányát tapasztaljuk. Mégis hogyan lehet az, hogy mostanság, amikor tombol az „éljen a feminizmus”, „éljen a liberalizmus”, „éljen a szólásszabadság”, „éljen a demokrácia”, „éljen még a fаszom is” eszmék, rengeteg, több száz, több ezer, több tízezer férfi kezd egyre jobban belenyugodni abba, hogy egyetlen nőnek sem tudna soha megfelelni?