Egy szomorú kimenetelű, normális világban játszódó történetet melyik módon a legjobb megírni?

Jelen időben ne írj, az nagyon lefárasztja az olvasót.

És az ő szemszögükből a legjobb talán, bár ezt nehéz így megmondani. Szerintem, ahogy szeretsz írni, úgy csináld.

Én az esetek 90%ban rühellem az első szám első személyt. Különösen a fiatal kezdő írók nem találják a karakter saját hangját, szókincsét és valami vállalhatatlan amit papírra vetnek.

Magyarán ha a főszereplő a narrátor, akkor nem csak hogy a tetteinek és az eseménynek kell izgalmasnak lennie, de a karakternek is kiemelkedően jónak.

A jelen idő hogyazistenbe sejtetős? Valami médium a karakter? Nem? Vagy erős értelmi fogyatékos, és az olvasó is, hogy nagyon nem esnek le neki az ok-okozati rendszerek? Akkor hogyazistenbe sejtetsz dolgokat?

A sejtetés izgalmas eszköz, de úgy kell használni, hogy ne lődd le a pojént. Mindig legyen még egy-két extra csavar a tarsolyban, az elkövetkezendő dolgok csak be-be úsznak a képbe, mint az a motiváló répa a ló orra előtt. Különösen úgy effektív ez, hogy mutatsz valami abszurdat vagy sokkolót, de elsőre nem adod meg hozzá a teljes előtörténetet. Aztán elterelni a figyelmet, és kerülő úton odaérni a kritikus ponthoz.

Az olvasó szeret agyalni, spekulálni, és erre meg kell neki adni az esélyt. Szépen lassan addogasd az infókat, és legyen benne pár vörös hering is, kb. 4/5 arányban, hagy menjenek egy kicsit zákutcába az olvasók.

És nem kell MINDENNEK a színen történni, néha lehet csak egy gyors utalással megmutatni dolgokat.

A múlt időben mit sem sejtve sem teljesen jó, mert a népet végig szórakoztatni kell. Kicsit úgy mint egy bűvész előadáson, nem csak a végén, de menet közben is elő kell szedni a cuccokat a kalapból.

E/1-ben írnám. Vagy jelen vagy múlt időben.

Persze, ha valamelyik meghal, akkor ne az övébe bújj bele.