Hogy lehet egy 25 éves, egyetemet végzett felnőtt nő olyan gyerekes, hogy 3 jól sikerült randi (pl. megvolt az első néhány csók) után egyszer csak felszívódik, és nem reagál semmire?
Hiába okos, hiába sikeres, attól még NŐ marad.
És mint ilyen a gerinc hiánya csak számodra fájó ő jót röhög rajtad
Esetleg nem lehet, hogy olyasmi történ az életében, ami miatt nem tud?! ^^
De, ha gondolod belenézek a varázsgömbömbe.. kb. Érted ugye?
Köszönöm a válaszokat. Fogalmam sincs, hogy mit ronthattam el, mert legutóbb úgy váltunk el, hogy 3 napra rá találkozunk, és majd megbeszéljük a részleteket, ráadásul ő hozta fel a dolgot, gondolom akkor olyan nagy gond nem lehetett. Na azóta egyáltalán nem kommunikál velem.
Leginkább az 5 és 7 válaszolókkal értek egyet. Most így belegondolva nem is az ezzel a gondom, hogy olyan halálosan szerelmes lennék, hanem hogy az egyébként teljesen értelmesnek tűnő nőknél is előfordulhat ilyen, meg hogy őt ennyire félreismertem. Szóval a jövőben mikor élhetem bele magam egy kapcsolatba, ha ilyenek megtörténnek?
"Szóval a jövőben mikor élhetem bele magam egy kapcsolatba, ha ilyenek megtörténnek?"
Mikor már alattad izzad, akkor már tudhatod, hogy nem volt felesleges foglalkozni vele.
Amúgy meg úgyis beleéled magad már az elején, ezt nem lehet kivédeni.
Én is hiába csalódtam már 54429797978978- szor, amikor új kapás van egyből elragad a fantáziám, milyen lesz majd vele, ha összejön, szóval nincs menekvés a csalódás elől. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!