Van más is olyan, akinek fiatalkorában elment az életkedve, látva, hogy nem tud csajozni? Nem érdekel se az egyetem, se a sport, se az evés, se semmi.

Olyan, mintha meg lennék átkozva. Gyakorlatilag mindent el tudok érni az életben, csak ezt az egyet nem. Későn érő vagyok, nagyon sokáig néztem ki kisfiúsan, akkor is, amikor az osztálytársaim már javában menő kamaszok voltak. Soha nem szereztem gyakorlatot. Az első csókig 18 évet vártam, és utána se sok lett. Röhejnek érzem az egészet. Legszívesebben elkezdenék tömeggyilkolni, amikor a barátaim nosztalgiázva mesélnek a régi kalandjaikról, meg a szerelmi életükről poénkodnak. Csak azért állnak még szóba velem, mert nem tudják, mekkora lúzer vagyok. Nem azt mondom, hogy nincs csaj, aki szóba áll velem, de nem bírok velük többre jutni egy-egy találkozásnál. Ha valaki tetszik nekem, annak GARANTÁLT, hogy van barátja, és ez mindennél jobban megvisel. Amikor meglátom, hogy valakinek, akivel össze akarok jönni, van barátja, legszívesebben felvágnám az ereimet. Nem tudom, miért de zsigerileg elképesztően rosszul kezdem érezni magam, minthogyha elveszítettem volna valamit, ami nagyon-nagyon fontos nekem. Úgy érzem, ez az egész üzenet nekem. Csak azt nem tudom, mit akar közölni az üzenet. Eddig az jött le belőle, hogy nem érek annyit, mint mások. Esküszöm, nem tudom elképzelni, hogy hogy van az, hogy a nálam sokkal rosszabbul kinéző fiúk is voltak már lánnyal az én koromban. Ugyanis mindezek ellenére jóképűnek tartom magamat. Max. a testem nem elég fejlett.