Lányok, történt már veletek olyan, hogy azt hittétek akar valamit a pasi?
Jajajj, nem is egy ilyen volt.
1. Pár barátommal activityztünk és az egyik srác mindig a közelemben volt, teljesen úgy tűnt mintha tetszenék neki (nem csak szerintem), aztán játék után is beszélgettünk, nagyon jól elvoltunk. Utána pár nappal később felvettem vele a kapcsolatot és soha többet nem láttam. Tegyük fel, hogy nem tetszettem neki, miért viselkedett így? Mai napig nem értem.
2. Suliban nagyon bámult egy fiú, de én igazából észre sem vettem, a barátnőim mondták. Ezután én "is elkezdtem figyelni" őt, és én is észrevettem, hogy nagyon néz. Egyszer a haverjai össze is súgtak amikor elmentem mellettük, meg elkezdték bökdösni. Mivel eléggé félénknek tűnt, gondoltam kezdeményezek, lesz ami lesz alapon. Jól lekoptatott, nem durván, csak egyértelműen.
3. Szintén suliban szemeztünk jó párszor egy fiúval, és szintén vettem a bátorságot és kezdeményeztem. Kiderült, hogy foglalt, de persze ezt nem tudtam, mert akkor rá sem néztem volna a srácra.
Még van pár ilyen apró kis mozzanatok, amiket egyesek csináltak és nem tudom hova tenni.
Amúgy mostanra már megfogadtam, hogy csak akkor hiszem el, hogy tetszem valakinek, ha nyíltan randira hív, mert ez a "küldd (-és fogadd) a jeleket" dolog nálam nem jött be.
Igen...
Együtt jártunk haza folyamatosan ölelgetett,azt mondta én vagyok az Ő kocka csaja,ilyen kedves lánnyal nem találkozott még,olyan cuki vagyok,olyan aranyos ha elpirulok...mondtam hogy szeretem a gyerekeket erre azt mondta azonnal jöjjek hozzá feleségül.Folyton ölelgetett,bókolt,ami egy ideig idegesített... aztán beleszerettem :/
Elmondtam neki erre ezt írta nekem fb-n->
"Figyelj ..... nagyon kedves lány vagy,de én már hónapok óta nem kerestem igazán barátnőt.De nyáron lehet hogy lehetne valami :)"
"Lehet hogy lehetne.." köszi......
A barátnőmnél aludtam és (mivel ő a bátyja) bejött a szobába boxerban (amiből hátulról tangát csinál xd),és úgy táncolt a haverjával...
Most hogy már nem egy suliba járunk könnyebben tudom majd elfelejteni,de még mindig egy városban lakunk és bármikor találkozhatunk....
Eddig nem nagyon tudom őt felejteni </3
Üdv,13/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!