Mit kell tennem a földön, hogy női uralom legyen?
# 15 ez nem egy feminista dolog volt, a feminizmus a női egyenjogúságról szól, nem a felsőbbrendűségről
szóval szerintem nem bírnád megállni :D
Kérdező:
A világ demokratikus országaiban a 18 év felettiek között a nők aránya jellemzően 51-55% körül van. Ha a nők annyira nőuralmat akarnának, ezzel az abszolút többségükkel simán megválaszthatnának minden országban egy "nőpártot" és az összes választható hivatalt nőkkel lehetne feltölteni.
Az őskorban a férfiak védték és vezették a közösségeket a külső fenyegetésektől. Mióta? Párszázezer éve? 1-2 millió éve, az emberiség kialakulása óta? A férfiaknak sokkal inkább az ösztönében van a vezetés. Azért nincs annyi női politikai vagy gazdasági vezető, mert a nőkben sokkal kevesebb ambíció van a vezetésre napjainkban is, amikor már lehetőségük lenne rá.
Ha a férfiakat bezárnák, vagy ilyesmi, akkor a műszaki, mérnöki, technikai "dolgok" valóban összeomlásnak, rohadásnak, pusztulásnak indulnának. Ezekhez a férfiak értenek jobban, ahogyan például sok más dologhoz meg a nők jobban.
Alapvetően pedig azt gondolom beteg gondolkodásra vall, amikor valaki a másik nemben az ellenséget, nem pedig a társat látja. Én elismerem a feminizmus borzalmait, tudom hogy a nők és férfiak is egyre inkább degenerálódnak jellemben a hatásai miatt, de attól még nem telt gyűlölködéssel az életem: Fiatal koromban rengeteg gyönyörű nőt "végigszerettem" és utána pedig feminin, nőies, házias, klasszikus férfi-női szerepeket szerető feleséget választottam magamnak.
Ha a világot akarod megváltani, akkor a te életedben van valami defekt, amit nem tudsz kezelni, ezért vannak világmegváltó terveid. Javítsd meg a saját életedet és ha boldog leszel a magánéletedben, sokkal kevésbé fog érdekelni hogy megváltoztasd a világot, mert a magad számára hoztál létre egy tökéletes mini világot saját erőfeszítésből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!