Félénk, visszahúzódó fiúk?

9-es vagyok. Én nem félénknek mondanám magam, inkább módfelett arrogánsnak a többi ember felé. Plusz mióta az apám meghalt, valami megtört bennem, képtelen vagyok bármiféle érzelem kifejezésére. Én oda tudok menni másokhoz ( lányokhoz is) beszélgetni, de szerelmes pl sose voltam, és új barátságot sem sikerült kialakitanom igazán. Nem tudom, miért. Üresnek érzem magam. A lányokkal szemben nagyon nagyok az elvárásaim ( inkább személyiség szempontjából), ezt a lécet, eddig két ember ugrotta meg, az egyik a legrégebbi lány barátom, a másik meg mérföldekkel túlugrotta. De felé is csak kis vonzalmat érzek. Meg nem is vagyok olyan jó ember, mint ő. Én mindig először az emberek rossz tulajdonságait veszem észre, ez sem nagy előny. De szerintem az a legrosszabb, hogy végtelenül antihedonista vagyok. A tehetségről annyit, hogy nagyképűség nélkül állíthatom, elég okos vagyok. Azt se tudom, hogy néznek ki a tankönyveim, mégis mindenből 5-4-es vagyok. Zenélni is zenélek, de még a saját családom is kinevet néha miatta. Önbizalmam sose volt (kivéve a lányok felé, plusz az olyan csicska dolgok felé, mint a suli). DE: mindezek ellenére nem cserélnék senkivel. Szeretem, hogy nem vagyok olyan, mint a többiek. Ez az egyetlen eletcelom, hogy ne legyek tucat. Nem adtam fel, és soha nem fogom. A lelkem megrepedt, de még menthető. Asszem megpróbálom azzal a lánnyal:) mert azért nagyon-nagyon tudok szeretni valakit, ezért fájnak annyira a veszteségek.

Huh, elég hosszúra sikerült, bocsi, de ki kellett írnom magamból :)