Úgy érzem, egyedül vagyok az emberek között. Hogyan tovább…?

Nincs cél vagy motiváció, csak értelmetlenül tengődök az íztelen jelenemben, miközben tova siklik mellettem a világ. Már nem először érzem így, próbáltam tenni ellene. Másfél év alatt megismertem megannyi emberi szálat, de hiába. Le tudom kötni magam pillanat szülte hóbortokkal napokra, hetekre, de ez csak elfedi a problémát. Megakadtam valahol félúton a nihilizmus és az egzisztencializmus között. Nincs kiért vagy miért továbbmennem. De ne értsetek félre, nincsenek szuicid szándékaim és aligha lesznek. Viszont nem vagyok boldog, bár igazán szomorú sem. Valaki járt már így? S ha igen, mire jutott?

f/18