Miért volt második randi, ha az első után tudta, hogy nem lehet semmi?
Voltam egy rendezvényen a barátnőmmel, ahol láttam egy lányt, és szemmel láthatóan ő is látott engem. Mondhatni a körülményekhez képest sokat szemeztünk. Másnap megkerestem a lány facebookon, és elkezdtünk chatelni. Igen, úgy, hogy van barátnőm, és ezt ő is tudta, mert látta. Ezzel a ténnyel erkölcsi oldalról nem kell foglalkozni, de később még fontos infó lesz.
Alap infókat kérdezett a bnőmről, amíg chateltünk, mióta vagyunk együtt, együtt élünk-e, milyen a kapcsolat. Nem titkoltam semmit, mindent tök őszintén elmondtam. (fyi: 8 éve vagyunk együtt, együtt élünk)
Elhívtam a lányt egy kávéra, ő meg szívesen elfogadta a meghívást. Találkoztunk, és beszélgettünk 1,5 órát. Szerintem jól sikerült a találka, nem éreztem volna, hogy a lány rosszul érzi magát, vagy hogy kellemetlen neki a társaságom, így aznap este még felhívtam, és megkérdeztem, hogy mit szólna egy második alkalomhoz. A meghívás ismét el lett fogadva. Gondoltam, hogy nyeregben vagyok, de nem akartam semmit csinálni, mert van bnőm, csak ki akartam deríteni a lány szándékait (meg a sajátjaimat is).
Megvolt a 2. randi, jól éreztük magunkat, sokat beszélgettünk, nevettünk, stb...
Gondoltam, ha volt második, miért ne lenne 3. találkozó, elvégre én is azt akartam kitalálni, hogy mi az, amit akarok tulajdonképpen.
A lány ekkor közölte, hogy nem tudja hova tart ez az egész ismerkedős dolog, de ne értsem félre. Jól érzi magát velem, és szívesen találkozik velem még többet is, de az első után ő már tudta, hogy nem lehet köztünk semmi.
Irtóra felidegesít a dolog, mert nincs azzal semmi baj, ha valakinek nem jön be a másik, de akkor már az első randi után lekoptatom, nem fogadom el a második lehetőséget.
Indoklást nem kaptam, hogy mi az, amiért nem akar tőlem többet, de azt mondta, ha én lennék a nagy Ő, akkor azt érezné, és bajban lenne, mert senki sem akar bnős pasit, illetve olyat sem, aki most jött ki egy 8 éves kapcsolatból.
Továbbá közölte, hogy nagyon jól érzi velem magát, és kellemes társaság vagyok, és hogy ettől még szívesen találkozik velem a továbbiakban is.
Mondtam, hogy oké, elfogadom, én se tudom magam részéről, hogy mit is akarnék tőle, elvonatkoztatva a ténytől, hogy van barátnőm, vagy nincs. Erre beleszőtte a mondandójába, hogy ettől a ténytől nagyon nehéz elvonatkoztatni, de jelzi, hogy nem akar lekoptatni annak ellenére, hogy nem lehet köztünk semmi!
Teljesen képtelen vagyok felfogni, hogy mi az, amiért pattintva lettem.
Első elképzelés: valóban amit mond, nem jövök be neki, nem tudna elképzelni többet kettőnk között, de élvezi a társaságom, és találkozhatunk még.
Ellenérv: Ha valakit csak 2 hete ismerek, és tudom, hogy nem lehet köztünk semmi, nem mondom neki, hogy kellemes társaság, és találkozhatunk még, mert egyértelmű volt, hogy nem a baráti körünket akarjuk bővíteni. Egyikünk sem. Pláne nem mondom meg a másiknak direkt, hogy nem akarja megszakítani a kapcsolatot, pusztán nem lehet ennél több.
Második elképzelés: Nem tud elvonatkoztatni attól, hogy van barátnőm, és mielőtt érzelmi válságba sodorná magát, kihátrál az egészből.
Ellenérv: Erre nem jó megoldás, ha továbbra is beszélünk, és találkozunk.
Nem áll össze az egész... Ha a külsőm nem tetszik neki, akkor már az első találkozót se fogadja el, hisz látott már előtte személyesen. Ha a személyiségem nem tetszik neki, akkor nem fogadja el a második randi meghívást, mert nem akarok olyannal másodjára is 2 órát beszélgetni, akinek a személyiségét nem tudom elfogadni.
Szerintetek mit csináljak? Keressem még a társaságát, hátha kitalálok a Friend Zone-ból, vagy hagyjam az egészet a francba, és ne keressem többet a társaságát?
Na ácsi. Nem is vártam el tőle, hogy összejöjjön velem, nem is tettem volna semmit, ami fizikai intim kapcsolattal járna kettőnk között. MErt van bnőm, aki "ellen" egy határt nem szeretnék átlépni. A randi még belefért, van akinek nem fér bele, ezzel tisztába vagyok. De elfogadta a játékszabályokat, amikor eljött a randira.
Ha valóban a bnőm a baja, akkor azt miért nem lehet így közölni:
Amíg van barátnőd nem szeretnék többet találkozni veled.
Ebben benne van minden: ok, lehet köztünk valami, de csak akkor, ha már túl vagy az előző kapcsolaton. Nyilávn nem lehet 2 hét alatt túl lenni egy 8 éves kapcsolaton, de ebben akkor is benne van minden. Ehelyett kaptam egy ezer felől értelmezhető valamit, amire nem tudom mi lenne a helyes, és az általa elvárt viselkedés...
Ad 1. Ha (állítólag) nem akarsz semmi olyat a csajtól, ami már megcsalásnak számít (persze a randin túl, amit a normális emberek kapcsolatban nem szoktak csinálni, de ebbe most ne menjünk bele) akkor mégis mit akarsz? Miért baj, hogy elutasított? Miért mentél egyáltalán ebbe az egészbe? És ha már ennyire fosol a barátnőd fejére minek vagy még vele? Ennyire nehéz lenne eléállni és őszintén megmondani, hogy ennek a kapcsolatnak már semmi értelme?
Ad 2. Hogy tudsz járni gerinc nélkül?
Hogy miért mentem bele? Mert izgatta a fantáziám a dolog. És hogy miért zavar? Mert egyszerűen nem tudok veszíteni. Vagyis nem veszíteni nem tudok, hanem a megkérdőjelezhető érveket elfogadni. De azért a vesztés is rossz érzés.
De sokkal viccesebb és érdekesebb kezd számomra lenni, hogy mindenki a gerinctelenségről beszél, holott a bal herémet rá merném tenni, hogy az ide kommentelő két lábon járó erkölcsi példaképek sem rendelkeznek makulátlan múlttal :)
De jó, hogy te már tudsz is mindent rólunk! Képzeld: én sosem randiztam más pasikkal, mikor volt barátom, sőt: eszembe sem jutna ilyet tenni! Hogy miért? Mert van gerincem és tisztelem a barátom.
Neked meg csak gratulálni tudok, szánalmas vagy.
Igen-igen, minden tudok mindenkiről. Azért nem kell kiforgatni a leírtakat.
Először is, nem személyesítettelek meg téged, hanem általánosságban beszéltem. A nagy számok úgy is engem igazolnának.
Másodszor, nem állítottam, hogy az erkölcsi értékeket emlegetők feltétlen párkapcsolati dolgokban vétkeztek. Azért ne felejtsük el a munkahelyi, vagy iskolai sumákolásokat sem, amik miatt kaphatna az ember a pofájára, de ha csöndbe marad, akkor lehet fel se tűnik senkinek a hiba. Ezek pont ugyan olyan erkölcsi, és szellemi gyengeséget tükröző dolgok, mint az, hogy én elmegyek randizni egy lánnyal a barátnőm háta mögött.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!