Én egyre jobban félek a nőktől, más is van így?

Ja, hogy EZ egy komoly kérdés volt?

komoly válasz:

Jól teszed, sz*rd is össze magad.

Igazad van kėrdezö...

Ez a kategoria már nem arrol szol amiröl kėne!

#13-as:

Talán normálisakat...

Remélem lehetek második a normális válaszok számát illetően. Szóval férfiként hasonlóan érzek én is. Ezt talán azzal tudom magyarázni, hogy a nők elvárásai az egek fölött vannak valahol és egy teljesen átlagos férfi gyakorlatilag labdába sem rúghat nemhogy a jobb nőknél, de még a középszerű átlagos lányoknál sem, mert az összes nő a tökéletes testű, tökéletes gondolkodású férfiakért rohangál. Ezért van annyi egyedülálló férfi, mert ugyanennyi nő sokkal kevesebb férfit vesz egyáltalán emberszámba, nemhogy számításba, így egy jól sikerült férfiért sokkal több nő szaladgál, mint ahány férfi egy ugyanilyen kaliberű nőért, hiszen egy gyönyörű nőnél is egyre kevesebb férfi próbálkozik már (bizony, sok-sok nő panaszkodik erre).

Szóval visszatérve erre a félelemre, fingom sincs, mivel lehetne ezt leküzdeni. Próbálkoztam már több módszerrel is, volt olyan többször is, hogy megembereltem magam, aztán akkor is pofára estem. Újra felkeltem, újra próbálkoztam, újra pofára estem. De ugye nekünk férfiaknak érzéketleneknek kell lennünk, és hamar túltenni magunkat ezeken - a nők idióta elvárásai közé tartozik ez is.

Amiatt lehetetlenség megfelelni a nőknek, mert ha egy nő egy aprócska hibát is talál a férfiban, már áll is tovább, hiszen ő megteheti, mert gyönyörű, okos, művelt stb.

Ördögi kör ez sajnos, évek alatt én is lelki betegje lettem ennek már...

28/F

"hogy ha már én mindenben érzékenyebb vagyok"

Miért ilyen törvényszerű ez?

"Plusz hozzátenném, hogy nem mi nők utasítunk vissza pasikat, mert narancsbőr van a combon, esetleg kicsit husibb az átlagnál."

Rossz általánosítás.

#19:

Micsodaaa? Ott volt a válaszomban, hogy évek során hiába keltem fel a sárból, hiába változtattam, hiába tettem meg a saját képességeimnek megfelelően mindent azért, hogy legyen végre egy nő, akivel kölcsönösen komolyan vehetnénk egymást kapcsolati téren, nem jött össze. És nem azért alakult így, mert a lakás sötét sarkában sírdogáltam, vagy befordultam. Megpróbáltam mindenhez pozitívan állni. Sokszor még bohócot is csináltam magamból, hogy megmutassam a valódi, emberies, emberséges, vicces, önmagammal szemben kritikus énemet, hogy én igenis képes vagyok erre, kevés volt. Aztán egy idő után felhagytam ezzel az állandó, a nőknek tökéletesen meg kell felelnem típusú hozzáállással. Ha így nem jött össze, akkor sehogy sem fog.

És akkor most fordítsunk egyet a kockán? Mi ez az elmélet részedről, hogy küzdjek azért, hogy a nőknek megfeleljek? Mi az, hogy nekem állandóan a megfelelési kényszerrel kell együtt éljek? Mi az, hogy nekem állandóan küzdenem kell értetek? Mi az, hogy ti meg nem tesztek semmit azért, hogy valakire egyáltalán férfiként, de minimum emberként tekintsetek? A saját tőrödbe dőltél a képmutató hozzászólásoddal.