Mennyi esélye van egy egzisztencia nélküli 30 éves nőnek, hogy találjon egy normális pasit?
Ápolt, igényes, nőies a megjelenésem, nem vagyok vékony, de nem vagyok elhízva sem. Normális az értékrendem, kedves, odaadó, intelligens, figyelmes, érzékeny, segítőkész vagyok (mások szerint is). Azonban ennyi idősen még ott tartok, hogy még nincs se diplomám, se munkám. Ennek megvan az oka, így alakult az életem, nem vagyok lusta, de hoztam olyan döntéseket amikről utólag derültek ki, hogy nem a legjobbak voltak, illetve a tanulmányaimat többször meg kellett szakítanom, hogy dolgozhassak, mert kellett a pénz. Szüleim nagyon minimálisan tudnak csak támogatni, mivel más városban lakok, az albérletet, útiköltséget, stb magam finanszírozom, ha otthon vagyok náluk, akkor szállásért, kajáért nem kell fizetnem, csak ha extra igényeim lennének max. Spórolt pénzem semmi, örülök ha egyik hónapról a másikra fenn tudom tartani magam, nincs semmi vagyoni tulajdonom. Vannak céljaim az életben, amiért keményen küzdök, de tisztában vagyok vele, hogy nem tudok felmutatni semmit, próbálom reálisan nézni a dolgokat, hogy már csak 1-2 év és talpra állok, meg tudom, hogy jó nekem, mert az emberiség nagyobb része éhezik, meg szenved, meg tudom hogy azért is hálás lehetek a sorsnak, hogy vannak igaz barátaim, rendes szüleim. Csak szegényebb családba születtem, szüleim nem tudtak a fenekem alá tenni egy lakást, kocsit, ez nem is zavar. Azonban ismerkedésnél, ez egy igen nagy hátrány. Vagy olyan alakokkal találkozok, akiknek más az értékrendjük, alkalmi munkákból élnek, szintén a szülőknél laknak, de ez nem zavarja őket, semmi ambíció, semmi jövőkép. Vagy ha találkozok normális, hasonló értékrendű férfivel, akkor úgy érzem, kevés vagyok. Mert nekem még se lakásom, se autóm, nyaralni sose megyek, arra sincs pénzem, hogy minden hétvégén, buli, beülni valahova, stb, meg szabadidőm is kevés van.
Tudom, hogy küzdeni kell, hogy elérjünk valamit az életben, de nem így terveztem az életemet, hogy ennyi idősen még nem tartok sehol, és tudom, hogy már közel a cél, 1-2 év, és sokkal jobb helyzetben leszek, de már egyre nehezebben viselem, mert állandóan ezzel szembesülök a környezetemben, hogy a márkás ruhák, elektronikus kütyük, nyaralások számítanak, és az ember értékét a pénz és a külső határozza meg legjobban. Mert ha már szegény vagyok, legalább lehetne "bomba" testem, de attól messze vagyok, és igazából nem is ez a fő célom.
Mi a véleményetek, valóban így mennek mostanában a dolgok, hogy a pénz meg a külső számít csak, vagy én látom most csak ilyen feketén a világot?
" Ráadásul vannak férfiak akiknek még szimpatikus is az a régi értékrend hogy ök megtermetik amit kell a nő biztositsa a hátteret. A nő dolgozhat ha akar de akár nem kötelező ha ö keres annyit hogy meg tudjanak élni."
Igen, ez tényleg így van, de ennek nagyon megvan a hátulütője is: a nő kiszolgáltatottja lesz annak a férfinak örökre saját egzisztencia nélkül! Ha aztán történik valami baj, mondjuk lesz egy szeretője a jólmenő pasinak, a nő kénytelen lesz tűrni. Teljes kiszolgáltatottság lesz a sorsa. Jobb, ha neki magának van valami kis egzisztenciája, és a pasijának is egy hasonló!
Köszönöm, akik kedvesen válaszoltak :)
Úgy látom, vannak akik félreértettek. Nem akarok egzisztenciát szerezni egy férfi által, nem akarok eltartott lenni, és nem hiányzik a luxus, pl. étterem, nyaralás. Volt olyan párom aki jól keresett, és néha mentünk nyaralni, de engem zavart, hogy nem tudtam fizetni a saját részem, de szerelemre, szeretetre épült a kapcsolatunk és páromnak az volt a normális, hogy együtt megyünk nyaralni, őt nem zavarta, hogy neki kellett mindent fizetni, csak engem... Volt olyan pasim is, aki elég link alak volt, még diák volt, de lusta, nem tanult, kibukott, szülei szegények voltak, amiről nem tehettek, akkor én jobban álltam anyagilag, és sokszor én vásároltam be kettőnknek, mert volt hogy kajára alig volt pénze, ha ritkán mentünk valahova, sokszor fizettem mindkettőnk helyett.
Engem nem zavarna, ha a párom elmenne mondjuk tengerpartra nyaralni a barátaival, vagy fesztiválra nélkülem, nem várnám el, hogy engem is befizessen, tudom, hogy 1-2 év múlva elérem a célom, és én is megtehetem majd hogy néha szórakozzak. De addig is ássam el magam? Mert lenne igényem egy párkapcsolatra, hogy szeressenek és én is szerethessek valakit, de amikor ismerkedésről előjönnek ezek a témák, hogy pl. kinek milyen autója van (nekem semmilyen, még jogsim sincs) vagy ki hova jár nyaralni, koncertekre, akkor látom, érzem, hogy rossz lesz a hangulat, és úgy érzem egy szerencsétlen senki vagyok, nem vagyok elég jó senkinek :( És most nem tudom, hogy tényleg ennyire gáz vagyok, vagy a férfiak azt gondolják rólam, hogy csak a pénzük érdekelne? Nincsenek túl nagy igényeim, csak annyit szeretnék, hogy szeressen valaki, nem érdekel ha minimálbéren van, de becsületesen dolgozzon, legyen célja, jövőképe az életben, lehessen tervezni vele, hogy oké akkor együtt spórolunk, hogy majd jobb közös jövőnk legyen. És tudom, hogy egy "görög félisten" külső elérhetetlen nekem, én sem vagyok fitnessmodell, de azért az fontos, hogy vonzódjak hozzá, én is próbálok javítani a külsőmön amennyit lehet. Meg az is fontos, hogy legyen közös hobbi, érdeklődés, volt olyan kapcsolatom, ami ennek hiány miatt hűlt ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!