Rosszul döntöttem, hogy feladtam a küzdelmet vagy jobb, hogy elengedtem a lányt?
Másfél hónappal ezelőtt megismerkedtem egy lánnyal aki sok év után tényleg megfogott és nagyon szerettem volna ha egy komoly kapcsolat is kialakulhat közöttünk. Eleinte úgy tűnt nem egyoldalú a dolog, sokat beszélgettünk, leveleztünk és az első találkozónk is jól alakult. A találkozónk előtt igen beszédes volt, sokat írtunk egymásnak, azonban a jól sikerült közös program ellenére a találkozó után elég egyoldalú lett a kommunikáció. Leginkább én kerestem őt, nem igen érdeklődőtt és ugyan mindig kedvesen válaszolt de nem nagyon kérdezett már vissza, nem akarta továbbvinni a beszélgetést.
Mindezek ellenére a második találkozóba is belement és előtte meglepetésemre nagyon lelkes és újra beszédes lett, azonban ott közölte velem, hogy pár hónapja lett vége egy kapcsolatának ami nagyon megviselte és nehéz időszak van a háta mögött, így most nem igen szeretne újabb kapcsolatba belemenni. Szeretne magával, az egyetemmel, a barátaival foglalkozni és mivel kezd kilábalni a kellemetlen időszakból most nem fog közöttünk működni a dolog annak ellenére, hogy mindig jól érezte magát velem és helyesnek tart. Ez körülbelül két hete történt, azóta nem kerestem őt és ő sem engem.
Sok ismerősöm azt mondta, hogy ez a korábbi csalódása miatt lehet. Fél, hogy velem sem sikerül a történtet és újra visszazuhan a korábbi kellemetlen időszakába és ezt nem szeretné, így inkább egyedül marad és mással foglalkozik. Az ismerőseim azt mondták, hogy nem kéne feladnom, finoman tovább kéne próbálkozni, hogy bebizonyítsam a lánynak, hogy fontos számomra és komolyak a szándékaim. Évek óta nem találkoztam ilyen lánnyal aki ennyire megfogott volna és mióta nem beszélünk nem tudok másra gondolni csak rá.
Lehetséges, hogy a rosszul végződött kapcsolata miatt fél egy újabb csalódástól és azért lett kevésbé beszédes és gondolta meg magát végül, hogy kiderítse meddig megyek el érte és így mennyire vagyok komolyan vehető? Tovább kéne próbálkoznom vagy próbáljak lemondani róla és engedjem el őt?
Szerintem most már mindegy... mert már lemondtál róla, tehát ő már elkönyvelte, hogy nem vagy neki fontos, tettél egy lapáttal a bizonytalanságára. (Ő attól félt, hogy nem elég fontos neked, és ezt már bizonyítottad is neki.)
Ha most újra ráhajtasz, mínuszból indulsz, ebből a pozícióból szinte lehetetlen újra elnyerni a bizalmát. Akkor kellett volna gondolkodni, nem utólag.
Én voltam ugyanígy, mint ez a lány.
Ha később találkozok azzal az illetővel, pár hónap múlva, amikor kihevertem a régit, talán lehetett volna köztünk valami.
Így nem lett, nem engedtem közel magamhoz és ő nem küzdött.
Összejött egy barátnőmmel.
Később, fél év múlva még egyedül voltam, nekik meg nem működtek olyan jól a dolgok, ahogy kellett volna. Néha mesélt egy-két dolgot a srác, de nem akartam beleavatkozni. De furcsa lett, került engem.
Később meg, mikor már túlvoltam a nyomoromon, megismertem a testvérét és beleszerettem, összejöttünk.
Azóta gyűlöl és letiltott.
Nem kellett volna sokat várjon, talán 3-4 hónapot.
Van ilyen, hogy rosszkor rossz helyen. Most már nem tudnék elképzelni vele mást. De akkor, ha nem jön össze gyorsan csak azért valakivel, hogy ne legyen egyedül, máshogy alakult volna. Hiszen barátként akkor mellettem maradt, csak nem küzdött.
Ha tetszettél a csajnak, érdemes lenne tovább küzdeni. Nem úgy, hogy elétolod a virágot és folyton ilyen "de járjunk, bebizonyítom hogy más vagyok" - nem ilyen nagyon direkt módon. Hanem az a "bármikor számíthatsz rám" -féle módon. Úgy, hogy ne gyakorolj rá nyomást, ne érezze azt, hogy rá akarsz tuszkolni egy kapcsolatot.
Ha fontos neked és látod, hogy ez kölcsönös, egy pár hónap az életedből még nem a világ.
Aztán ha mégse működik, még találhatsz mást, de ha meg se próbálod, akkor meg lehet hogy bánni fogod.
Köszönöm az eddigi válaszokat! A helyzet az, hogy olyan típus vagyok aki mindig a komoly kapcsolatot kereste és ha igazán megszerettem valakit akkor tűzön vízen át képes voltam küzdeni az illetőért ha kellett. Mindemellett jellemző még rám, hogyha igazán megfog valaki akkor nehezen lépek túl rajta mert csak ő jár a fejemben.
A jelenlegi lány is csak úgy hirtelen lépett be az életembe és azt hiszem szerelmes lettem (amit hosszú évek óta nem éreztem és nem is gondoltam, hogy valaha még fogok)de tanácstalan vagyok. A baráti társaságunk közös, meg kéne próbálnom valami közös estét összehozni a barátokkal ahol újra találkozhatnánk és beszélhetnénk vagy írnom kéne neki egy üzenetet?
A közös összejövetel jó ötlet. Esetleg úgy alakítod a dolgokat, hogy hazakísérhesd és akkor beszélgethettek.
ha kicsit isztok, talán még a feszültsége is elmúlik és megnyílhat egy kicsit. Csak meg kell hallgatni, ha így alakul, a lényeg hogy kellemesen érezze magát és több ilyen alkalom után talán óvatosan rátérni a témára.
De lehet, hogy magától is beszélni fog a múltról egyszer.
Nos, szerintem a következő lenne a legtisztább ebben a helyzetben:
Jeleznéd egyértelműen, hogy nagyon megfogott, de tiszteletben tartod az aggályait, a véleményét, és van ő neked olyan fontos, hogy barátként továbbra is mellette maradj. Itt taktikázással semmire sem fogsz menni, csak nyílt és egyértelmű kommunikációval, amiben jelzed, hogy igenis fontos és értékes számodra!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!