Ezek a fiűk itt ilyen lusták vagy szerencsétlenek?
Simán kezdeményezhetnének a lányok is. Volt egy olyan lány akit én először nem vettem észre, jó feltűnt hogy van de úgy nem vettem le semmit nem volt az esetem első látásra, nem foglalkoztam vele. Aztán csak úgy odajött hozzám a buszon és elkezdtünk beszélgetni, elég jó volt a társasága majd felajánlotta hogy fussunk össze valamelyik délután mert szeretné ha jobban megismerkednénk.
Én bele mentem a dologba mert helyes kiscsaj volt és jókat lehetett vele dumálni, bár igaz önbizalomhiányba szenvedek meg kövér is vagyok, én sokszor nem mertem lépni de mindig bepróbálkoztam tehát azért nem hagytam el így magam teljesen. De a csaj szimpatikus volt meg is volt a randi, utána én kezdeményeztem nála vagy is inkább kölcsönös volt a dolog, nem kellett sokat hajtanom rá mert elég hamar beleszerettem mert tényleg jófej, kedves, aranyos, vidám, elfogad engem, és tényleg sokan kitojtak már vele az életben mert csak kihasználták és régóta várt egy olyan pasira aki törődik vele és szereti. Én megmondtam neki hogy oké számomra fontos a külső de én a belső értékeket is figyelembe veszem mert sokszor estem már pofára ilyen miatt. De a mai napig boldogan élünk, lassan már 3 éve vagyunk együtt. Igaz voltak gondok a kapcsolatunkkal tavaly ilyen tájt volt egy szakításunk nem mondom el az okát, de szilveszterkor már olyan szinten hiányoltuk egymást hogy mindketten a sírás határán beszéltünk egymással gyorsan találkoztuk és már nem is kellett szólnunk semmit egyből egymás nyakába ugrottunk aztán jött a békítő szex, persze megbeszéltük a dolgokat azóta sincs gond, én úgy érzem hogy tényleg ő az igazi mert előtte is volt már egy viszonylag hosszú kapcsolatom, na ott aztán küzdöttem a lányért orr vérzésig szinte mindenről lemondtam már.
Remélem ez csak provokatív kérdés...
Eléggé felmagasztalod a lányokat kérdező pedig nem látom át miért lennétek többek, miért érnétek többet mint mi. Természetesen ez vice-versa igaz mindkét nemre de te most úgy teszel, hogy neked vaginád van, a fiúkért meg nem kár mert a lányoknak érzékenyebb a lelkük, mert jobban fáj az elutasítás mert csak kihasználják szegény ártatlanokat...
És tudod miért írjuk, hogy kezdeményezzen a lány (IS!!!)? Mert kiír ide egy lány egy kérdést, hogy neki mennyire tetszik ez meg az a fiú aztán csak várja a csodát és a fiúkat szidja, hogy nem veszi észre őket ahelyett, hogy rámosolyogna vagy odamenne váltani vele pár szót, ha már ő figyelt fel rá hamarabb.
De igazad van, könnyebb mindent ránk fogni...
#8 szoktak udvarolni eléggé, és igen, olyan is volt aki leste minden kívánságom!
Persze ezt nem várnám el, mert néha igazán idegesítöek. De nem szoktam sem leszólni öket, sem kihasználni!
És úgy látom, itt sokan már csak azt várják, hogy végre egy lánynak tetszenek már az életben, és már nem akarnak érte tenni semmit.
És lehet, hogy elméletben egyenjogúság van, valójában egy lányt sokkal jobban kinéznek, ha kezdeményez egy pasinál, és nem jön össze, pl hogy mit rohan a fiú után, stb.
Ès. Miért is lennék gáz?
Akkor a "sűltgalamb"-ra reagálva. :)
Én meg konkrétan azokra a lányokra gondolok, akik ülnek, és várják a sűltgalambot :)
Mondom 1:1 :)))
"És úgy látom, itt sokan már csak azt várják, hogy végre egy lánynak tetszenek már az életben, és már nem akarnak érte tenni semmit. "
Mégis mit kéne tenni, Gizi?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!