Mit kéne tennem?

Egyszerűen borzalmasan érzem magam a bőrömben, önbizalmam a nullán, a napjaim magányban, minimális emberi kapcsolattal telnek el. Új közegbe, egyetemre kerültem, de abszolút semmi érdekeltségem sincs abban amit tanulok, úgy érzem semmihez sincs tehetségem, semmit se tudok jól megcsinálni. Sikerrel, versennyel, érvényesüléssel tömik a fejemet, de nekem ez nem kell! Csak boldog és kiegyensúlyozott szeretnék lenni, érezni hogy élek.

A napjaim mind elmosódott foltok, értelmetlenül telnek el, alig várom hogy hazaérjek és egyedül lehessek a szobában. Van egy-két olyan tevékenység ami örömöt szerez, de ilyenkor mindig előjön a bűntudat, mert rengeteg mindent kéne tanulnom, megcsinálnom, ennek az eredménye az, hogy sokáig fent maradok, korán kelek, így alig alszok, és se nem csináltam meg semmit amit kellett volna, se nem lazítottam igazán.

Szándékosan, már-már betegesen kerülöm az embereket, egy egyszerű beszélgetést is szenvedésnek érzek akárkivel. Nincsenek barátaim, ismeretlenül lenézek és gyűlölök nagyon sok embert, a többséget, ugyanakkor elképesztően irigy vagyok rájuk. Sokszor gondolok rá, hogy milyen jó lenne nyitni feléjük, de akkor egyből az undor kerít hatalmába, úgy érzem hogy ezzel elveszíteném azt a maradék kis szánalmas foltot is ami meghatároz engem, és teljesen beolvadnék a masszába.

Görcsösen próbálok ismerkedni, mert életemben először akkor éreztem magam valójában boldognak amikor együtt voltam valakivel, és ezt próbálom visszaszerezni, de nagyon türelmetlen vagyok, féltékenykedek a semmire, féltem a büszkeségem, és ezzel csak azt érem el hogy mindenkit elüldözök magamtól...