Elsősorban, fiúktól kérdeznék. Ha megismerkedsz egy lánnyal Interneten úgy, h nem ismerős ismerőse, sosem hallottál róla? Többi lenn
Vannak olyanok akiket évek óta ismerek és csak neten beszélgetünk, mert nagy a távolság, de azért igyekszek találkozni is az emberekkel. :)
Viszont ha kapcsolat kialakításáról lenne szó, akkor nem sok értelmét látom annak, hogy hónapokon át csak levelezgessek vele.
25/F
nem kell egyből találkozni, de azért haladjon egy irányba az a kapcsolat, még ha lassan is. Legalább érezhető legye, hogy tetszem neki, esetleg több is lehet, csak egy nagyon pici idő kell még neked.
Nekem is volt olyan internetes kapcsolatom, ahol már ideje lett volna lépni és rájöttem, hogy a lány éppen csak rossz passzban volt, maga alatt volt és kellett neki valaki akinek sírhat interneten keresztül, de nem több kellett, nem akart pl személyesen találkozni. Amikor meg jobban lett, úgy ahogy volt lekoptatott. Azért ez szemétség.
Nem érdemes sokáig húzni a dolgot, persze megértem hogy félsz, de ilyenkor az idő sokszor ellened dolgozik.
Figyelj, ha rendszeresen leveleztek (mondjuk naponta egy levél), akkor szerintem két hétnél tovább nem érdemes húzni a találkozást.
Pár nap talán egy kicsit erős, de volt már olyan, hogy 3 nap alatt "beszéltem rá" a lányt, hogy ne itt interneten bénázzunk, hanem személyesen találkozzunk.
Mondjuk vele később pont nem lett semmi :)
Nekem zavaró lenne és értelmetlen a hosszú ideig tartó billentyűpüfölés :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!