Hogyan lehetne a pasim egy zárkózott de nem érzelmi sérült srác?
22 éves, általában a fiú haverjaival lóg, eddig csak 1 lánnyal láttam, ha vele van, nevetnek, poénkodnak, gyerekkoruk óta ismerik egymást. De soha más lánnyal nem látom, illetve ismerősöm próbált vele beszélgetni (én is többször) de a lánynak olyat beszólt, hogy azóta a közelébe sem megy.
Alapvetően ha a barátaival van akkor vidám, sőt ugyanúgy idiótáskodik mint mások ebben a korban. De nem értem, ha egy lány odamegy hozzá beszélgetni (közös baráti társaságból pl, vagy mert szaktársak, ...), barátkozni akkor nagyon nem tud ellazulni, feszült, meg csak tómondatokban válaszol, nem bunkó stílusú, de mégis valami lehet vele ha nem tud a másik nemmel kapcsolatba kerülni még beszélgetés szinten sem.
Szóval tanácsokat és segítséget várok, miért lehet ilyen valaki, és hogyan tudnék a srác közelébe kerülni, úgy hogy ne érezzem rajta, hogy kellemetlen neki a társaságom? Mint mondtam, minden lánnyal így viselkedik, így nem hiszem, hogy konkrétan velem lenne problémája
először azt hittem, hogy rólam szól ez a leírás :), de van benne kizáró tényező, uh talán tudok valami olyat ami jó lehet, de lehet h ő egészen más okból ilyen, nem láthatsz a fejébe..
minden esetre én ugyanígy szorongok a csajok közelében, egyszerűen úgy gondolom, hogy az a fajta vidámság amit a haverjaimmal érzek/csinálok az olyan dolog, amire egy lány nem vevő, társaságban nagyon könnyen megismerkedek lányokkal, ha ott vannak a haverjaim, mert úgy feloldódott vagyok, de kettesben nem merek találkozni egy lánnyal sem, mert úgy érzem, hogy nem tudok neki olyat mondani ami érdekelné, ellentétbe a barátaimmal, sokszor bunkón is jövök ki velük, pedig nem szándékosan csinálom
Szerintem nálam az lenne a jó megoldás, ha randin annak ellenére, hogy zárkózott állapotban vagyok a lány megpróbálná tényleg elhitetni velem, hogy akármit is mondok, az őt nagyon érdekli, még ha igazából nem is, mert így lehet, hogy meg tudná törni a gátlást, és nem mereven gondolkozva azon, hogy mit mondjak h fenntartsam az érdeklődést
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!