Szerintem tudja, hogy tetszik nekem. Ő nem lép, én nem merek. Tegyem meg, mondjam meg neki, hogy nekem ő az aki kell. Vagy várjak a csodára?

Van egy fiú, együtt dolgozunk, helyes, aranyos, kedves, visszafogott, rendes, megbízható(nak tűnik). Nem csajozik ( csalódások miatt gondolom), nem túl aktív ő sem szociálisan. Kicsit ismerem a családját és jó embernek mondhatom. Mostanában kezdtünk el beszélgetni, ritkán találkozunk a munkahelyünkön ezért nem tudok vele beszélgetni. Meg amúgy sem mernék annyi ember előtt leszólítani senkit. Hónapok óta figyelgetem, talán már egy éve is van, és egyre jobban tetszik, régen csak tetszett, de mára teljesen oda vagyok érte, ha szabin van , egyszerűen hiányzik csak mert nem láthatom. Egy véletlennek köszönhető, hogy hozzám szólt, én sosem mertem volna megszólítani, még köszönni se nagyon mertem neki. Azóta egyszer kétszer ha úgy adódott, beszélgettünk egy pár percet, de ha beszélek vele, nagyon zavarban vagyok, nem tudok mit mondani, illetve tudnék de nem merek, félek, hogy hülyeséget mondok.

Sosem volt komoly kapcsolatom, régen(17éves koromig) azért mert rondának gondoltam magam, utána (18-20) azért mert okos voltam és vártam arra aki nekem kell, később, azaz mostanában meg azért mert az a sok önbizalom elszállt, tele vagyok félelemmel a kapcsolatok iránt.

Ha sikerül valahogy beszélgetésbe keveredni vele, akkor is azt az oldalam mutatom amit más fiúknak, érdeklődés mentesen, nem érdekelsz stílusban beszélek vele. Nem direkt esküszöm. Van amikor jó kedvemben talál, és aranyos vagyok vele, amilyen valójában lennék, de így.. .

Az elmúlt fél évben az összes randimon arra gondoltam, hogy miért nem vele vagyok itt. Ha megcsókoltak nem éreztem kb semmit, ezért nem lett semmi egyik fiúval sem. Az , hogy szerintem tudja, hogy tetszik nekem, azt az alapján gondolom, hogy muszáj szinte vigyorognom ha rám mosolyog, elmegyek a folyosón mellettük ott áll tíz emberrel csak neki köszönök, ami mindenkinek feltűnt már , úgyhogy elvileg neki is, de tényleg néha rossz passzban vagyok olyankor nem tudok jó fej lenni, inkább nem figyelek rá, vagyis úgy teszek, mintha nem érdekelne, de közben szeretném ha el nem mozdulna mellőlem.