Pasik, mi volt idáig a legdurvább, amiből kapcsolat lett? Ami már tényleg reménytelennek számított, és mégis csoda történt?

Egyszer egy tehén megrúgott de végül feleségül vettem.

Reménytelenül, visszafordíthatatlanul összevesztünk, elment az országból, pár év múlva beállítottam hozzá szólás nélkül, most a feleségem.

Most is van egy érdekesség, de arról nem beszélhetek:D Pedig csoda történt:)

háát csodák márpedig vannak

Volt egyszer egy szegény ember, aki rájött, hogy nem is olyan rossz dolog hívőnek lenni. Papnak készült mindaddig, amíg latinkorrepetálás közben össze nem ismerkedett egy gyönyörű lánnyal. A lány nagyon szép volt. Teltek-múltak az évek, kezdték közösen tervezgetni a jövőt, majd összeházasodtak. Négy gyerekről álmodoztak. Egyet-egyet maguk helyett, egyet azok helyett, akiknek nem lehet gyerekük, egyet pedig azért, hogy a magyar nép ne haljon ki. Aztán megérkezett az ötödik. „A jó Isten annyival ajándékoz meg, amennyit mi akarunk és elfogadunk. A gyermek Isten ajándéka és egyben kihívás is”- mondta a szegény ember. Így is történt. A tervezett négyből tizenhat lett. A kilencediknél kinőtték a házat, így a szegény ember épített egy nagyobbat és szebbet. A szegény ember mindennap elment dolgozni, az anyuka pedig otthon főzött, mosott, takarított. Sokat dolgoztak, hogy szép és jó körülményeket tudjanak biztosítani a gyerekeknek. Sose akartak kacsalábon forgó palotát, mint abban az időben annyian, mert úgy gondolták, hogy a túl sok pénz elvonja a figyelmet a lényegről. De mindig volt mit a szájakba gyömöszölni. A legfontosabbnak a gyermekek szellemi, lelki nevelését tartották. Segítőkészségre, barátságosságra, jószívűségre, hitre, hazaszeretetre, erkölcsösségre vezető utat mutattak nekik. A határokat szigorúan megjelölték. Az ösvényről lekerült gyerekeket, ha a szép szó már kevés volt, akkor az anyai hang, vagy az apa határozott keze visszaterelte a helyes útra. A gyerekek között erős kötelékként ott volt a testvéri szeretet, még akkor is, ha ezt nem mutatták ki feltűnően. Nem keltett attól félni, hogy bármelyikőjüket is elkényeztetnék. A lurkók egymást is nevelték (olykor szülői felügyelet nélkül) életrevalóságra, szívósságra. Ahogy telt-múlt az idő, nőtt a „kis” család. A négy legnagyobb kirepült a fészekből párjával, majd a megszületett hat unokával bővítette a „szűk” családi kört. A szegény ember és családja ma is nagyon boldog. Egymásért élnek. A közös együttlétek, ünnepek, a rengeteg nevetés, táborok, kárpótolják őket a megszenvedett nehézségekért. A szegény ember és felesége úgy indítják el a gyerekeiket az életre, hogy ott van az a bizonyos hamubasült pogácsa, és az a tudat, hogy mindig ölelésre tárt karok fogadják őket, ha hazalátogatnak. xDDD