Mongóliában hogy csajoznak?
Csak tippelni tudok. Ez a helyszíntől is függ szerintem. Ott is van egy pár nagyobb város, és ezekben talán vannak olyan helyek, ahova eljárnak az emberek, esetleg parkok, boltok, közlekedési eszközök vagy ilyesmi.
De arrafelé általában jóval közelebb vannak a természethez az emberek, és a közösségi szellem is talán erősebb még. Ha pedig összejárnak a családok, akkor ott már egyenes út nyílhat az ismerkedés felé is.
Ha már itt tartunk, engem például Észak-Korea érdekelne, mert ott már tényleg nagyon szabályozva van az élet, szerintem ilyen téren is.
Éppen most szóltak rám, hogy ne linkeljem be a blogomat, szóval nem teszem, de én itt élek már augusztus vége óta.
Szóval Mongóliát ne egy nomád országnak képzeljétek el, mert a lakosság durván kétharmada a fővárosban él. Sok az új kocsi, szépek a lakások, és adnak magukra az emberek. Szóval biztos máhogyan csajoznak nem tudom pontosan, de az téves elképzelés, hogy itt nincs város, nincs buli, mozi, koncert, együtt kajálás, stb. A viselkedésük más, és nyilván a kapcsolatban is, de itt is megvannak azok a lehetőségek, amik Európában.
Eddig két csajst szólítottam le random módon. Az egyik nem jött össze, mert béna voltam, de a másiknak megszereztem a számát.
Mindent úgy csináltam, mint otthon. Persze az én esetem más, én fehér vagyok, nem mongol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!