Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Szerintetek, hogyan és miképp...

Szerintetek, hogyan és miképp van ez (leírás regény hosszúságban lenn található XD)?

Figyelt kérdés

Nos, ugye van egy fiú aki már két és fél éve tetszik nagyjából. Ő egy osztálytársam. Mindig is tetszett a két és fél év alatt, de az utóbbi fél évben most már kezd nagyon erősödni a vágy iránta. De úgy érzem a vele való kapcsolatom is erősödik. Már elvileg mások is észrevették, hogy valahogy mi összeillünk. Ugyanúgy meg tudnám néha fojtani, mint a többi fiú osztálytársamat. Valamikor utálom, valamikor meg ölelgetni tudnám.

Most volt nem rég osztálykirándulás, és pont a mi ülésünk mellett ültek ők is, és akkor mintha tényleg megtört volna a jég. Beszélgetünk, néha többet mint a legjobb barátnőmmel, van egy ilyen cipzáros karkötőm azt vette jobban szemügyre, elviccelgettük a dolgokat (mindketten ilyen vicces egyéniségek vagyunk). Egyszer egy vicces csipkelődés után (mennyi szóismételgetés), egymás szemébe néztünk.

Meg tavaly nyáron jártam hozzájuk lovagolni, akkor meg az volt szép, hogy sokszor kettesben maradtunk.

Most pedig angol órán, az volt a feladat, hogy beszélgetnünk kell a kijelölt társunkkal (na szerintetek ki volt az). Akkor is több volt a magyar, mint az angol szó.

Szóval szerintetek ő is viszonozza az érzéseimet, vagy sem? Ha igen akkor hogyan próbáljak vele majd komolyabb szintre vinni a dolgokat? Bocs ha kicsit zavaros a történet, csak még fiatal vagyok és először szerelmes, asszem.



2013. jún. 6. 19:04
 1/3 anonim ***** válasza:
Hát nagy rá az esély, hogy azt érezze mint te. Mond meg neki a frankót nem kell itt kertelni a dolgokat
2013. jún. 6. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Ugyan ez van a tesómmal..de ő nem mer lépni mert ugy lehet h elromt egy barátságot... Utalgass rá. Én ennyit tudok mondani
2013. jún. 6. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 Költőnő? ***** válasza:
kis aranyos vagy.... Hát ha nem hülye, egy két utalásból, mély szembenézésből csak felfogja, mi a szitu... :) Ha meg nem: írd meg neki. Mi régebben levélben vallottuk meg nagyon pironkodva az ilyesmit, da ahogy látom, hallom, olvasom, átvette ennek szerepét a fb.
2013. jún. 8. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!