Miért szopatnak engem a csajok? Megérné ezt tenni?
Véglis nem is konkrétan ők. Csak volt, hogy a lánynak nem jöttem be, nehezen de elfogadtam. Évekig tartott beletörődnöm, de sikerült többé-kevésbé. Őt nagyon szerettem és nagyon nehezen tudtam és nem is nagyon akartam elereszteni annak ellenére, hogy soha nem volt köztünk semmi. Mikor nemrég találtam egy másik ilyen lányt, elkezdtem jobban érdeklődni iránta és erre kiderül, hogy kokesz. Mikor egy másik lánnyal voltam így, akkor meg kiderült van barátja.
Az a baj, hogy én nem vagyok olyan, aki egy-két hétre, hónapra akar barátnőt. Ha valakit megkedvelek, nagyon tudok hozzá kötődni, és ez eddig mindig a káromra volt. És tényleg nagyon rossz, mikor nem csak én akartam a lányt, hanem ő is felfigyelt rám, és erre mg kokesz. Azon gondolkodom jobb lenne átmenni olyanba, mint akikről itt is olvasni, hogy szexkapcsolatuk van vagy egy éjszakás kapcsolat. Megérné olyannak lenni? Mit gondolsz?
18/F
(Annyit kell tudni rólam, hogy nem voltam sohasem nagy csajozós. Az első lányt, aki említettem tényleg nagyon szerettem, és sokáig rá vártam ahelyett, hogy másnál próbálkoztam volna. A másik két lány meg... Az egyik ugye felfigyelt rám, ezért is zavart, hogy kokszos, a másik meg esélytelen szerintem, van is barátja, szemét meg nem akarok lenni.)
én is ilyen kötődős vagy, mint te, csak lány vagyok és fiatalabb :|
ne változz meg! ritka drága kincs egy ilyen fiú.. ne add fel! :))
Én is ilyen vagyok!!!! Én is egy életre szeretnék magamnak párt és nem 1 éjszakára.
19/f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!