Fiúk! Nálatok mennyire gyakori, ha megismerkedtek egy szimpatikus lánnyal, attól függetlenül több lánnyal is randiztok rajta kívül?
A tini*ribit is visszautasítom, ne keverj a barátnőddel kérlek. ;-) Az, hogy képtelen vagy egy épkézláb mondatot összehozni az egy dolog, de hogy olvasni sem tudsz továbbra sem. Gyakorikérdések helyett inkább valami szépirodalmat javasolnék, hogy ne süssön ennyire belőled az intelligencia hiánya és a műveletlenség.
Sajnálom szegény csajszit, fogalma sincs róla mekkora sudribunkó a pasija, vagy ha még is, akkor viszont ugyanolyan sötét lehet, mint te és akkor viszont gratulálok, hogy megtaláltátok egymást. :-D
Szóval értem, hogy azért írsz ilyeneket, mert nagy nehezen, vért izzadva sikerült összehozni egy akármilyen csajt és most vered a melled, hogy neked is van egy luk a kulcslyukon kívül, ahova dugdoshatod a kis pömpölődet, de mondom, ne haragudj, amiért igényesebb vagyok nálad és nem érem be akármilyen partnerrel. Igen, vállalom, hogy válogatok.
Én mondjuk lány vagyok, de úgy vagyok vele, hogy ahogy jön. Volt, hogy egyszerre három srác is felkeltette az érdeklődésemet, és mindhárommal ismerkedtem, de volt, hogy csak egy. Ez nem attól függ, hogy hányat akarok, vagy hogy hányat gondolok erkölcsösnek, csak vagy leköt valaki vagy nem.
Ha épp egyvalaki érdekel, akkor csak rá figyelek, ha több, akkor több. És az is lehet, hogyha tíz sráccal ismerkednék, végül mind a tízre nemet mondanék, mert egyik se tetszene igazán, és egyre is azt mondom, hogy na ő kell nekem.
Amúgy szerintem sokan ismerkednek több emberrel egyszerre, és én szerintem kifejezetten hízelgőnek tartanám, ha egy srác ismerkedne rajtam kívül még mondjuk 2-3 lánnyal, és végül engem választana, mert az azt jelenti, hogy "legyőztem" a többit. Legalábbis nekem ilyen érzés lenne.
22L
A "randizgtós csajtól" ez nagy oltás volt.Tetszett :DD
Nekem még nem volt,mert nem randizok,mindig úgy hozta a sors,hogy akivel alakult valami,abba bele is szerettem,így nem volt szükség másra.
Viszont ha nem találnám az igazit és több jelöltem is lenne,miért ne találkozhatnék vagy flörtölhetnék velük?Az más ha szex is van,ilyet nem tennék,de mindenkinek szíve joga.Miért kellene mást elítélni.Persze nem árt a pasit tájékoztatni,hogy ez még csak kötöttségek nélküli dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!