Miért is ilyen nehéz pár nélkül, egyedül boldognak lenni?

Olyan rossz, hogy tudnék szeretni, de mégsem kell egy lánynak sem a szeretem, hogy tudnék odafigyelni, törődni egy lánnyal, de senkit sem érdekel, hogy vágyom a forró együtt töltött éjszakákra, de nincs kivel megosztanom az ágyam. Tudom, hogy mindez csak nyavalygás. Mégsem tudok nyugodni, ha nem írom le azt, ami bánt, azt, ami hiányzik. Míg az emberek többsége számára ezek alapvető és viszonylag könnyen összejövő dolgok, addig nekem és másoknak, a kisebb résznek valahogy olyan az egész, mint egy átok, mint egy sorscsapás és hiába minden erőfeszítés, sehogy sem jön össze semmilyen kapcsolat sem. Nyílván sokat ront a helyzeten, ha valaki önbizalomhiányos, gátlásos, félénk, visszahúzódó személyiség. Én is ilyen vagyok, bár nagy nehezen sikerült nagy ritkán kezdeményeznem. Persze sikertelen próbálkozások voltak ezek. Valahogy úgy hozta az élet, hogy az, akiknek bejövök és maguktól is keresnek, mind távol élnek tőlem. Mintha a környezetemben minden lány számára nem lennék vonzó külsőre sem, így persze a jellememre már nem is kíváncsiak. Én mégis szeretném hinni, hogy itt, ahol élek, ezen a helyen is van lány, akinek én kellek és, aki nekem kell viszont. Szeretném hinni, hogy van egy lány, aki őszintén tudna szeretni engem és én is őt viszont, mert, ha sokáig így megy tovább nem tudom meddig töltődik még ez a szerethetnék állapot nálam. Ha lesz valaha is barátnőm, tartok tőle, hogy meg fogom fojtani az állandól ölelgetéseimmel, puszilgatásaimmal. Kínomban húgomat ölelgetem, de ez persze nem lehet olyan, mint egy párkapcsolat, ez csak a családi szeretet, én barátnőre vágyom. Már így is nagyon rossz minden egyes nap, amin nem adhatok szeretet úgy, mint férfi a nőnek és nem kaphatok viszont szeretet, mint férfi a nőtől.

Nem nyavalygok, attól nem lesz jobb, de jól esett kiírni legalább, ahogy érzek és, amire vágyom már jó pár éve. Gondolom sokan mások is vannak így ezzel. Remélem minél előbb megérkezik a boldogság minden sorstársamnak!