Első tetoválásod előtt mi volt a nehezebb? Rászánni magagad, hogy ez után tetovált leszel, vagy a fájdalomtól való félelem?

19 évesen csináltattam először, akkor nagyon depressziós voltam, büntetni akartam magam valamivel, és amúgy is gondolkodtam tetováláson már korábban, ezért evidens volt, hogy nekem most erre van szükségem.

Iszonyatosan fájt, de valahogy mégis élveztem. Pedig amúgy gyűlölöm a fájdalmat, kivéve ha azt én irányítom.

Tetováló voltam, de sajátmagamnak egy sincs. Miért? Mert az ember lelke, jelleme, stílusa, életvitele, ízlése folyamatosan változik. Ezt képtelenség megfelelően kezelni, lekövetni. Ráadásul, senki más munkáját nem viselném el magamon.

Több ügyfelem volt, aki egy apró tetoválással kezdte, amolyan próbaként, majd sokan újabb és újabb egyre méretesebb tetkókat kértek. Én azok közé tartoztam, akik próbáltak megbizonyosodni róla, valóban szüksége van az illetőnek újabb, nagyobb alkotásra. Mai napig nem kedvelem, ha egy nőnek a legvonzóbb, legszexibb testrészei tele vannak "firkálva". Ri.ancrendszámot ki nem állhatom, azt nagyon nem szerettem varrni.

Látva a mai 3D-s és nagyon modern alkotásokat, egyértelműen állítom, nagyon elment az idő a régi tetkók felett. Rettentő gagyik!

Alapvetően azt javasolnám, akinek nincs pénze megfelelő minőséget varratni magára, az ne tegye! A tetoválókat pedig jól válassza meg mindenki, mert ha az elrontja, onnan nincs visszaút. (persze, néha rá lehet varrni másikat, de az nem mindig működik)

Engem a fájdalomtól való félelem tartott vissza hosszú évekig. Kiderült, hogy szinte meg sem érzem, pedig lett már pár helyen azóta :-)

N