Most akkor válalljam vagy ne? Az a baj hogy 11 éves korom óta lógnak a melleim de sose barátkoztam meg azzal hogy valakinek műmellei legyenek még a környezetemben is.
Szerintem (már bocs, de) tiszta hülyeség megcsináltatni. Nem vagyok hívő, nem mondom, hogy "Isten így szeret", de én úgy vagyok vele, inkább elfogadom magam, minthogy sok pénzért átvarrassam magam. Az már nem én lennék. Egyébként nekem is volt ilyen önbizalomhiányos időszakom. Úgy oldottam meg, hogy naponta egyszer (nagyrészt este, hogy szüleim ne nézzenek hülyének) beálltam a tükör elé, és felsoroltam magamnak, hogy "jól néz ki a fülem, mert nem elálló, jól néz ki a szemem, mert olyan kis bociszemem van, jól néz ki a hasam, mert nem sörhas, jól néz ki a karom, mert szép a delta izmom...stb." És így mostmár teljesen elégedett vagyok magammal, mármint a külsőmmel. Persze nem kell túlzásokba esni, nem kell egoistának lenni, csupán tisztában kell lenni vele, hogy mi rajtad az, amit szép.
A másik, hogy sokaknál úgy van, ha összejön valakivel, és az az illető mondja neki, hogy "szép az arcod, szép a lábad, szép a MELLED" akkor sokkal inkább elhisszük. Szóval szerintem próbálkozz egy pasival, vagy kérd ki a barátnőid véleményét. Inkább, mint hogy 'mű' legyél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!