Mennyire fogadjátok el, hogy megváltozott a szépségideál?

Nincs műkörmöm/műszempillám/műszemöldököm, a szám sincs feltöltve, normál vastagságú. Semmi mű nincs rajtam.

47 éves vagyok, a hajam hosszú és egészséges, de erősen őszül, így festem, természetes világos barnára (mint amilyen eredetileg volt) mindenki azt hiszi hogy ez a saját színe. Sminket is csak minimálisat hordok, egy kis rúzs, egy kevés világos szemhéjpúder és a zsírosodó bőr miatt egy kis arcpúder.

Plasztikai műtétem volt, mert szülés után hatalmas kötényhas (bőr) maradt, amit csak műtéti úton lehetett eltávolítani, valamint a majdnem derékig lógó mellem felét levágattam és a maradékot felvarrattam (szilikont sem engedtem beletenni, hiába erőltették).

Egészségesen étkezem, rendszeresem mozgok, csinosan öltözködöm, nem teszem ki sem a mellemet, sem a hátsómat a kirakatba. Reálisan látom magam, tudom hogy mi áll jól, mi illik a testalkatomhoz, hogyan emelhetem ki az előnyös részeimet és mi az, amit nem vehetek fel.

Próbálok jó ember lenni, pozitívan állni a dolgokhoz, kedves, viccelődös és segítőkész vagyok mindenkivel (akár idegenekkel is), önkénteskedem.

Úgy érzem, hogy amit ki lehetett hozni belőlem, azt ugyan hosszú évek munkájával, de kihoztam.

Persze pozitív irányba mindig lehet fejlődni és kell is. Nem másoknak akarok megfelelni, hanem a saját (elég magas) elvárásaimnak.

A fent leírtaknak az az eredménye, hogy soha senki nem hiszi el, amikor megmondom a koromat, sokszor a személyimet kell megmutatnom, hogy higgyenek nekem. 30 évesnek néznek. Amikor újonnan megismert emberek látnak a 25 éves lányommal, nem hiszik el, hogy az anyja vagyok, barátnőknek néznek minket.

A férfiak is észreveszik azt a sok munkát, amit magamba fektettem (az összképet), még azok is, akik úgy emlékeztek rám, mint amilyen régen voltam. Egy önbizalomhiányos, embergyűlölő, pattanásos, fogszabályzós, igénytelen, duci lányra.

A legnagyobb sikerélmény akkor ért, amikor azok a fiúk (most már férfiak) kezdtek el harcolni a kegyeimért, akik régen semmibe vettek, kiröhögtek, kigúnyoltak, még le is köptek, és azt mondták hogy nekem soha nem lesz senkim, mert annyira visszataszító lény vagyok.

Persze, hogy az összeset elutasítottam és azokat is, akik nem dolgoztak meg azért, hogy külsőleg és belsőleg is kihozzák magukból, amit lehet. :)

Mert amit én megtettem, azt bárki meg tudja tenni, egyszerűen csak reaálisan kell magunkat nézni, meg kell látnunk a hibáinkat és erényeinket és azon kell dolgozni, hogy kihozzuk magunkból a lehető legtöbbet, legjobbat.

Én nem akarok olyan lenni, mint mások, hanem olyan akarok lenni, mint én, a legjobb formámban. :)

Ha egyesek szerint a műszáj és a mű testrészek a legjobb, amit kihozhatnak magukból, hát egészségükre. Később úgyis rá fognak jönni, hogy az igazi értékek nem ezek.

És azt sem hiszem el, hogy egy igazi férfinek ilyen mű nők kellenének komoly kapcsolatra.

Mert mit ér a szép (mű) tányér, ha üres? :)

Azzal kezdeném, hogy ez nem egy ma kezdődött tendencia az utóbbi 10-15 évben egy növekvő vonalat ír le a plasztikai műtétek száma.

Na már most, ha mindenki undorodna a mű dolgoktól, szilikontól stb., akkor miért növekedne ezen műtétek száma világszerte?

Persze, hogy vonzóbbak a "műtött" nők, önbizalmuk helyreáll a műtött testrészük az ő vágyainak megfelelő, méretű, formájú lesz. Beválalósabbak, figyelemfelkeltőbbek, tehát vonzóbbak lesznek a férfiak szemébe is.

Tegyük fel a plasztikai műtétek ingyenesek lennének, a nők döntő többsége bevállalná. Persze lennének bőven olyan nők is, akik elvből elutasítják a plasztikát alapos vagy kevésvbé alapos indokkal, szíve rajtuk.

Mindenki rendelkezik egy kapott testtel azt az ő döntése szerint csiszolja, szépíti ki így ki úgy.

Mindez csak külsőségek és 1 szót nem ejtettem a belső tulajdonságokról, amely legalább annyira fontos, ha nem fontosabbak.