Van aki direkt veszti el a testrészét? Pl kar, láb.

Hát semmiképpen sem egészséges, akinek ilyesmi jár a fejében, erről mindenképpen beszélni kellene egy pszichológussal, terápiára járni, bár nem hiszem, hogy erre találtak már ki megoldást.

Te is hasonlóan érzel, kérdező?

14. Hát én pont így vagyok a melleimmel de nem érzem kórosnak, csak időnként eszembe jut, hogy mennyire feleslegesen fityeg ott és hogy ha lenne rá lehetőség, örülnék ha nem lenne.

Na mindegy. Eredetileg azt akartam írni, hogy olvastam anno egy nőről, akinek születési rendellenesség miatt deformált volt az egyik lába és emiatt amputáltatta. A sztori lényege, hogy az orvosok sokáig nem akartak belemenni az amputációba, de a nő végül kiharcolta és sokkal boldogabb lett utána, műlábat használt és azzal sokkal jobban érezte magát, mint az eredeti deformált lábbal. Valami fétismodell volt egyébként, egy nagyon szép nő.

11: ahogy írsz róla, gondolom, te a második, "minek nőtt oda" kategóriával küzdesz. Tudnál esetleg még írni erről, ha nem probléma? Nekem abszolút elképzelhetetlen a jelenség, és szeretném jobban megérteni

Ha esetleg van itt valaki, aki hasonló cipőben jár, arra is kíváncsi lennék

19: Azért ez már picit túl személyes szerintem. Nálam úgy 5. 6. osztály környékén jelent meg erősebben. De korábbról is vannak emlékeim, hogy feleslegesnek éreztem.

Mennyire gyakran: Ez egy "hullámvasút" (legalábbis ahhoz tudnám hasonlítani). Vannak olyan időszakok amikor egyáltalán nem gondolok erre, és van amikor állandóan. Hogy ezek mennyi időnként váltják egymást változó. Van, hogy hetekig-hónapokig nem jelentkezik, aztán utána vannak olyan időszakok amikor nagyon erősen. De ahogy múlik az idő (most 28 éves vagoyk), egyre rövidebbek azok az időszakok amikor nem jelentkezik, és egyre hosszabbak és depisebbek azok amikor előjön. Ilyenkor tényleg ilyen totál depis érzés az egész. Ahogy így vissza gondolok az elmúlt évekre, amikor így nagyon rajtam van ez az érzés az is változik. Eleinte csak nézegettem, hogy mennyivel jobban néznék ki ha nem lenne meg a kezem (ezzel választam is arra, hogy melyik testrészemről van szó). Aztán jött az, hogy ilyenkor elkezdtem egyre kevesebbet használni. Most ott tartok, hogy léteznek eszközök amik segítenek, hogy ne is tudjam használni a kezem, az nagyon-nagyon sokat segít főleg lelkileg, mert nagyon hasonló lehet ahhoz amit akkor éreznék ha ténylegesen nem lenne meg, amit feleslegesnek érzek. És akkor nem is használom, napokig-hetekig-hónapokig akár.

És egyáltalán nem érzem, hogy korlátozna. Nyilván van pár dolog amit másképpen kell csináljak, de nem korlátoz egyáltalán. Ugyanúgy mindenre képes vagyok 1 kézzel is. Nyilván pl. egy gyorsétteremben a tálcával egyensúlyozni picit nehezebb ezt érzem, de nem érzem korlátnak.